MEGYEI DOLGOK.

Full text search

MEGYEI DOLGOK.
Egész halmaza fekszik előttünk a’ megyei tudósitásoknak. – Juliusban, ’s augustus első felében, midőn lapjaink több helylyel szolgálhatának, igen sántikálva érkeztek, mintha az egész nemzet aratni volt, vagy a’ Clio-Contemporaire forrását a’ juliusi hév kiapasztotta volna; most meg olly sűrűen érkeznek, hogy csak könyökkel, ököllel vivhatnak ki maguknak egy kis helyecskét a’ tolongásban. – „Ugy vagyon, nincs különben” mondaná a’ hajdani hires unghi salutator. Juliusban még a’ gond boritott franczia minister is falura rándul, mióta már „a’ halhatatlan napok” kissé kimentek a’ divatból, nálunk pedig a’ nemzet, melly tulajdonkép mindig falun van, a’ faluból mezőre rándul, az aratás nagyon szép, csakhogy egykissé hol igen meleg, hol átkozottan szeles örömei közt felejteni pillanatnyilag a’ politicai arenák izzadalmait; – de mint az éjnapegyenlitő az esőzést, ugy hozza meg nálunk szent István napja a’ gyüléseket, hogy szinte elmondhatnók róluk „az ég csatornái megeredtenek.” – Hiában, uraim! országgyülés van, ’s mikor ez van „hátrább kell ott állni” – mint Zagan pasa mondja – a’ vármegyének. – Nem mintha a’ vármegyék fontossága illykor csökkenne, mert mi bizony az 52 vármegyét in thesi mindig fontosabbnak tartjuk, mint egy országyyülést, hanem mivel az 52 vármegye együtt országgyülés. – Türelem, tisztelt levelezőink! lassankint majd csak mind felhasználjuk, addig is szabad legyen előlegesen egykissé registrálnunk.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir