1. ELEK GUSZTI ÉS TÁRSAI
1.
ELEK GUSZTI ÉS TÁRSAI
ELEK GUSZTI ÉS TÁRSAI
– Kard, ki kard! – ez volt a szolgálati nyelv vezényszavai között a legünnepélyesebb, amikor a huszárok kirántották kardjukat.
Hinnéd, mintha sasmadarak csapnák össze kemény szárnyukat, amikor a földről felemelkednek, hogy a felhők közé száguldjanak, vagy a legmagasabb hegyoromra, ahonnan a szívfájdalmas haza tündéri képe mutatkozik sasok és huszárok előtt.
Mindig megdobbant a szívem valamely történelmi, szinte századok előtti gondolattól (amikor még csak kard volt a magyarok fegyvere), amikor ez a vezényszó elhangzott, mint a vihart jelentő villámlás, amelyre nyomban felel a kivont kardok mennydörgése.
– Kard, ki kard! – hangzott a gyakorlótér mezején, vagy az öreg József főhercegről nevezett kaszárnya udvarán, akiről tán a legtöbb kaszárnyát nevezték el Magyarországon; így az 5-ös honvédhuszárokét is Szabolcsban, amelyben nyírségi fiúk szolgáltak, részben a nyíregyházi osztálynál, részben a Kassán állomásozó ezredtörzsnél.
Egy darabig nem lehetett megmondani, hogy hol is jobb? A nagyvárosian fénylő felvidéki Párizsban: Kassán, ahol regimentjével „feküdt” a katonaság, ugyanazért a tisztikart mindig kivételesen megbecsülték, különösen a messziről jött honvédhuszárokat, akiknek a bácskai származású, napsütötte arcú, ideálisan gavallér tempójú Tallián Andor (Bandi, mint a világ nevezte volt) az ezredesük? Kassán, ahol színház és korzó volt, jó vendéglőben, úri helyen vonta az Eperjesről jött cigánybanda a honvédhuszártisztek törzsasztalának a nótákat, de egyébként is ama jelentős „katonavárosok” közé tartozott, ahol hadtestparancsnokság székelt, a katonatiszt volt a legmegbecsültebb úriember a lakosság előtt, mert hiszen belőle élt.
Hol volt jobb? Talán a poros, akácfás, vadregényes Nyíregyházán, ahol leoldott, hónuk alá szorított karddal, vászonzubbonyban, sőt vállzsinórjuk alatt a nyíregyházi lányok virágocskáival feldíszítve403 járhattak-kelhettek a tisztek, kevesebb volt a fegyelem és szigor, a tízkrajcáros talyiga volt a közlekedési eszköz, a polgárházaknál, a „Casinó”-ban, az „Európá”-ban, a Sóstón és a „Betyár” kávéházban a tisztek voltak a legszívesebben fogadott látogatók? Hódolt nekik a város, pláne abban az időben, amikor a „közösök” kaszárnyája még nem épült fel.
Itt szolgált hajdanában az ország legjobb céllövője, pazonyi Elek Gusztáv (Guszti), majd Miska öccse, akiről oldalakat lehetne írni a vándorszínészet történetében, hogyan mulattatta a régi színkörbe vetődött primadonnákat, milyen vármegyére szóló ünnepélyeket rendezett a tiszteletükre, majd hogyan őriztette őket a lakásukon, huszárjárőrrel, kifent bajszú, mord őrmesterrel, aki legalábbis leharapta volna az orrát annak, aki a színésznő közelébe merészelt volna férkőzni! Pazonyi Elek Mihály kapitány úrnak meg van örökítve a neve a Kóbor Múzsa mondáiban, nem korgott a színészek gyomra, amikor ő volt az 5-ik honvédhuszárezred nyíregyházi osztályának parancsnoka.
Itt tűnt fel Csicsery Géza kapitány, aki eleinte csak arról volt nevezetes, hogy kedvence (rokona) Forinyák tábornoknak, a honvédség parancsnokának.
Majd merész lovaglásaival tűnt fel az elmaradhatatlan agarászatokon, amikor a lovon született szabolcsi nemesség mellett a honvédhuszártiszteknek is ki kellett tenni magukért. Csicsery Géza igyekezetében nemegyszer lábát törte (leesvén a lóról), a Sima-pusztán lejátszódó versengésnél, így akarva, nem akarva, már csak a versenyek után szokásos agarász-bálokra szorítkozott működésével. Igaz, hogy hatalmasan végezte feladatát többi tiszttársával együtt még a szomszédos vármegyékből is (Zemplénből, Biharból, Szolnokból, Hevesből) összegyülekezett hölgyek mulattatására.
Petrezselymet nem volt szokás árulni agarász-bálon; de még az idősebb asszonyságok is megelégedetten mentek haza a késő őszidőtől már füstölgő falusi kúriákba, hogy egy esztendeig gondolkozzanak azon, ami velük a nyíregyházi bálon történt.
De volt még valamely terület, ahol Csicsery Géza törött lábbal is kitüntethette magát – ez pedig az akkoriban nagyon elharapódzott ferblijáték volt. Ferblizni éppen úgy kellett tudni a honvédhuszártisztnek, mint akár táncolni, nőket szórakoztatni, cigányt nevelni, lóval bánni. A ferbli férfiak mulatsága volt. A Nyírségben úgy404 játszották, hogy cigánybanda kellett hozzá – többnyire a Benczy Gyula bandája, amely ilyenkor napokig nem hunyta le szemét, de nem tette le a szárazfát sem, amikor előbb a „Gredig” kávéház cukrászdában, később a cukrászda felett lévő „Casinó”-ban, majd a „Betyár” extraszobájában, legvégül a Sóstó-fürdő lombjai alatt dolgozni kezdtek a régi, híres ferblijátékosok. (Legvégül mindnyájan jeges törülközőt viseltek a homlokukon, ugyanezért nevezték őket „beduinoknak”. Ilyen főbeduin volt Csicsery Géza, aki most már törött lábával végleg megtalálta azt a tevékenységet, amelyet a katonai szolgálaton kívül kedvére űzhet. Messzi vidékről eljöttek a jó kártyások, amikor például vásár vagy főispánbeiktatás volt. De az agarász-bál után se széledtek el mindjárt, amikor olyan szépen együtt voltak.)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
