AZ ÚJ LÓVERSENYTÉR MEGNYITÁSÁN VISSZATÉRT A RÉGI, SZÉP MÁJUSOK LEVEGŐJE
AZ ÚJ LÓVERSENYTÉR MEGNYITÁSÁN VISSZATÉRT A RÉGI, SZÉP MÁJUSOK LEVEGŐJE
Az egykori pesti úriember, aki a fogadalmait, elhatározásait, babonáit komolyan meg szokta tartani: – a jövendőről beszélgetve fölemlegette:
– Akkor megyek megint lóversenyre, hogy ha komfortábli visz odáig!
És egykedvűen legyintett Alagnak, fanyarul mosolygott Megyernek – ezeket a lóversenypályákat valójában sohasem tudta megszokni az igazi pesti ember. Mert megint más volt a csak vonaton elérhető lóversenypályák közül a siófoki és a még boldogabb korszakba való tátralomnici és a tatai pálya – ide nyaralás, fürdőzés, üdülés és egyéb életvidámító okokból is elutaznak vala a pesti kávéházakból. De ugyan kinek jutott eszébe Alagon vagy Megyeren vakációzással is egybekötni a lóverseny látogatását?
*
Most már lehet a régi pestiek kedvenc járóművén: konflison és fiákeren is kimenni a lóversenyre. A kocsiállomások körül két óra tájban hegyezni kezdik füleiket a lovak, markába szorítja az ostornyelet a kocsis, a kerekek pedig azzal a vidám pörgessel indulnak meg a kövezeten, amely a régi Pesten volt szokásban, amikor a Magyar Lovaregylet versenydélutánjait hirdette. Régi, elfelejtett, szinte emlékké válott arcok tünedeznek föl az útvonalon, amely amoda az új lóversenytér felé, a rossz szagú kőbányai határra vezet. Néha úgy tűnik föl, hogy sem az arcok, sem a kocsik nem koptak meg, csak éppen el voltunk varázsolva darabidőre. A fiákerekben ugyanazok a hölgyek mutogatják harisnyáikat, csak éppen több festéket raknak azóta az arcukra, mióta Pesten lóverseny volt. A „számozatlanokban” megint látni cilinderes urakat, akik olyanformán öltözködnek ki erre a napra, mint a Király-díjakon vagy bécsi Derbykre szokás. (Tudvalevő, hogy az elegáns ember Király-díj napján tette fejére utoljára a fekete cilinderkalapot – és azután már csak451 legföljebb szürke cilinderben jelent meg a nevezetesebb versenynapokon, ha a divatban Batthyány Elemér gróf öltözködését fogadta el irányadónak.) Igen, a lovaregyleti urak nagyon megbecsülték a megnyitó napot. Régen nem lehetett Pesten ennyi cilinderkalapot látni, mint vasárnap délután a ligetteleki dűlőben. Fölvonultak modern, gyárkémény formájú cilinderek mellett azok az ábrándosan ódivatú, régi divatképekről való cilinderek is, amelyekről a régi dandy-világban annyi mondanivaló volt. Olyan kivasaltan érkeztek a zsakettok és a csíkos nadrágok, mintha Budapesten a szabók egyebet sem tettek volna, mint a lóversenytér megnyitásához adjusztálják a gavallérokat. Hajh, az öreg Dréher Antal bécsi fiákeroskalapját nem láthattuk az új pályán, elmúlt Szemere Miklós is fülig érő kalapjával, ama fehér kalappal, amelyre aranysárga szalag volt varrva.
*
Ámde egyébként mindenki sofőr vagy kocsis mögé ült vasárnap délután, aki azt hiszi magáról, hogy nála nélkül a főváros társadalmi élete el nem képzelhető. Hiszen: a mágnásoknál ez érthető, utóvégre elsősorban az ő passziójukat jelenti a lóverseny. Természetes dolog, hogy Batthyány Elemér leveszi fejéről a nehéz kalapot, amikor végre ismét Budapesten futják a Nemzeti- és Hazafi-díjat. Érthető, hogy Festetics Tasziló herceg elmerengve dől karosszéke támlájára, amikor körülnéz a zöld gyepen. Sőt – tiszteletre méltó minden lovaregyleti tag áhítata és meghatottsága, amikor az új pálya küszöbét átlépi. A dicsőséges, régi, szép idők vannak visszatérőben, amikor májusban lóverseny volt Pesten, és ettől az eseménytől az egész város megbolondult. Az ifjúság pezsdül föl a fáradozó szívekben, és már csak a régi emlékekért is érdemes volt megérni ezt a napot, amikor a pesti pályán szólal meg ismét a start harangkondulása.
De megható volt azoknak a polgári sorban levő pestieknek a fölvonulása, akik valóban csak lelkes szórakozásból járják a gyepet. Mily repesve üdvözölték egymást ezek a régi pestiek, akik már azt hitték, hogy majd csak a másvilágon találkoznak újra! Milyen megifjodás látszott arcokon, amelyek azt hitték, hogy egymást többé a pókhálók és ráncok miatt föl nem ismerhetik! Hogy nyuladoztak egymás felé a viszontlátásnak örvendező kezek, mennyi mindent meséltek a szájak arról az időről, amikor Pesten utoljára volt lóverseny! Itt-ott néha annyi régi ismerősre találtunk, mintha a régi lóversenypályán452 járnánk, hál’ istennek, senki sem halt meg a városban azok közül, akik itt valaha valamit számítottak! Egy délutánra megelevenedett a régi Pest összes kedves figuráival, szeretetre méltó embereivel, tiszteletre méltó hölgyeivel, akiknek bokáit csak most láthatjuk valóságban, miután akkor, amidőn utoljára találkoztunk velük, még a hosszú szoknya volt divatban…
*
A megnyitásnak sportértékeiről majd elszámolnak azok, akik ehhez a mérlegeléshez értenek – én nem tudtam kellő komolysággal és szakszerűséggel figyelni a paripák játékos futkározásait sem, annyira érdekeltek az emberek, akik kivirágosodott szemmel, nyíló arculattal, régi bőbeszédűséggel sétálgattak, mesélgettek, csevegtek, szórakoztak ezen a májusi délutánon, mintha egyszerre elfelejtették volna mindazokat a keservességeket, amelyek azóta érték őket, miután az utolsó hendikep után fölszaladt az oszlopra a veres golyó. Egy múltjában megifjodó, minden erőfeszítésével régi életét és életmódját folytatni kívánó Pestet láttunk magunk előtt 1925. május 10-én. Egy nagyváros lakosságát, amely egy nap alatt ki akarja törölni emlékezetéből egy évtized gyötrelmes szomorúságait: ott akarja folytatni könnyelműnek vagy felületesnek nevezett életét, ahol abbahagyta, mert ez a város már arra is rászorult, hogy a lóversenytéren szívhasson magába egy kis szabadabb levegőt. Ismét vidám, kedves, mulatságos óhajt itt lenni mindenki, miután már a düh és keserv mérges éveit sikerült a háta mögött hagyni. Egy élni vágyó főváros népe találkozott a zöld gyepen, amely főváros nem hagyja magát megfojtani, hanem élni akar, könnyelműen vagy bolondosan: de élni.
*
Igen tanulságos délutánja lehetett mindenkinek a lovaregyleti versenypálya megnyitása. Rá kellett eszmélni, még a pesszimistáknak is, hogy ennek a városnak a lakosságában hallatlanul és kifogyhatatlanul buzog most is az életkedv – fonnyadásról, csüggedésről, fáradtságról itt szó sem lehet, ellenben annál inkább beszélhetünk a régi gyönyörű Budapestnek a reneszánszáról. Régen volt ilyen ünnepély a városban, amelyen ennyire kézzelfoghatólag megmutatkozott volna Budapest életgazdagsága.
(1925)453
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
