Asszony a nagybőgőben
Asszony a nagybőgőben
188*-ik esztendő egyik komor, nyilas havi napján látták az ördögöt utoljára a budai részekben – azóta nem volt szerencséjük hozzá, bár manapság is eleget emlegetik. Maradjunk tehát az ördög utolsó látogatásánál, amelyről a borral főzött tea iddogálása mellett a következőket tudtam meg.
Azzal a Szlabóczkival történt meg ez az eset, aki zenészember létére a feleségét a nagybőgőbe zárva cipelte magával éjjeli muzsikálásaiban. Kis termetű asszonyka volt, aki könnyen elhelyezkedett a nagybőgő hasában, amikor annak hátsó falát megnyitotta előtte Szlabóczki. Így vándorolgattak együtt az éjszakában, betérvén mindazokra a helyekre, amelyek ajtaján gyaluforgácsot rázogatott a szél, valamint az ablaknak piros volt az arculata az óbortól. A bőgőben kuporogva az asszony vigyázott Szlabóczkira, hogy az verekedésbe ne keveredjen, kikönyörögte kezéből a teli poharat, hazamenetelre noszogatta, amikor annak ideje elkövetkezett. Nem is volt baj ezzel a zenésszel, sohasem vitték be csendháborítás miatt a rendőrök, pénze is volt, mert az asszony a nagybőgőből kinyújtotta az ujját, amikor pénzt vett észre Szlabóczkinál.
Azt persze senki sem tudta, hogy az asszony a nagybőgőben rejtőzködik, mert Szlabóczkit kigúnyolták volna zenésztársai, sőt némely elvetemedett korhelyek tán meg is ütögették volna a nagybőgő falát. Az asszony csendben ült rejtekhelyén még olyankor is, amidőn Szlabóczki a korhelyek révén mindenféle pecsenyékhez jutott, amelynek zsírja lecsurgott néha szája két szélén, hogy vadító éhséget érzett az is, aki csak nézte a zenész evését. És még akkor sem szólott az asszony, amikor Szlabóczki olyant csattintott szájával, mint egy zsebkés, mielőtt az első poharat felemelte volna.
Mikor szólalt meg Szlabóczkiné a nagybőgőből?97
A zenészek valamely lagziba voltak meghíva egy hegynek kanyarodó kunyhóba, ahol széles kedv kerekedett… Még az egyébként komoly és meggondolt Szlabóczki is olyanformán forgatta a nagybőgőt, mintha táncoltatta volna a benne rejtőzködő menyecskét. Az asszonynak eleinte tetszett ez az állapot, mert nem volt irigy természetű, örült, ha férjének jókedve volt. A táncosok a pádimentumot verték… Káposztaszagú tálakat hoztak forró párolgással az asztalra… A bor rezes hangon szólalt meg a férfiakból… De az asszonyok is emelgették a fejüket… Legalábbis a tarka szoknyás, akiből Szlabóczkiné a bőgő nyílásán csak annyit látott, hogy éberlaszting cipője felett kövér fehér harisnya feszül – kétszer annyi pamut kellett ennek a harisnyának a kötéséhez, mint más harisnyáéhoz. Azt mondja a tarkaszoknyás a zenésznek:
– Itt van egy nagy láda, amelyben én majd elbúvok, amíg mindenki elmegy a lakodalomból. Akkor aztán majd kieresztesz a ládából, és együtt, kettecskén megesszük mind az ételmaradékokat, valamint megisszuk a borokat, amelyeket amúgy is jó helyre dugtam.
Szlabóczki az elképedéstől nem tudott felelni, de annál inkább nyújtózkodott a felesége a nagybőgő belsejében.
– Hát te csak ülj le a ládára, hogy senki engem ne háborgasson, aztán majd nagyon jól fogunk mulatozni – monda a tarkaszoknyás, és már hip-hop, beugrott a ládába, anélkül hogy valaki észrevette volna. Szlabóczki a parancshoz híven elfoglalta helyét a láda tetején, és a nagybőgőt maga elé állította.
– Mit akarsz azzal az asszonnyal? – szólalt meg az izzadó üstökű zenész mellett a hangszere, anélkül hogy hozzányúlt volna a húrokhoz. – Nem vagyok én neked elég? Más asszonyok felé is forgatni kell a fejedet, a szemedet?
– Pszt! – felelt Szlabóczki, és a vonóval jól végighúzott a nagybőgőn, hogy a feleségét odabent elhallgattassa. Szlabóczki ugyanis azt gondolta magában, hogy kár volna azért a sok finom ételért, ami a lakodalomból megmaradt. Különben is észrevette, hogy a tarka szoknyás asszony egy egész sült kacsát dugott el hátul a kályha csövére, amelyet csak Szlabóczki látott. A kacsapecsenyét világéletében nagyon szerette, mert minden embernek van valami gyengesége.
– Kelj fel arról a ládáról, mert feleséges embernek nem ott van a helye – pörölt tovább az asszony a nagybőgőből.
– Csend! – dörmögte Szlabóczki, és megint csak jó erősen végigvont98 a nagybőgőn, hogy elcsitítsa odabent az asszonyt. Mert azt is észrevette, hogy a ládába bújt asszony mindenféle nagy üvegeket rakott ki a hideg ablakba, amely üvegek nem is voltak üreseknek mondhatók. Szlabóczki az üvegek közül a hideg üvegeket szerette.
– Hát csak mérgesítsél – monda az asszony a bőgőből –, te adod meg az árát.
A lagzinak ezenközben vége volt… A táncosok megkeresték a sarokba állított botjaikat, amelyekre eddig szükségük nem volt, de most már kopogtatva vitték őket kezükben, mint akár az imént táncosnőiket. A táncosnők is útra keltek ama nagymamás kendőkbe burkolózva, amelyben öregnek látszik mindenki, mintha legalábbis a hajnali misére mendegélne. Nem, a kézilámpások, amelyek a lagzi után behintették csalóka fényükkel az utcát, nem árultak el mit sem az iménti vérhevítő táncokból.
Ekkor megszólalt a ládába bújt asszonyság, miután úgy vette észre, hogy mindenki elment a lakodalomból.
– Most már kiereszthetsz, zenész, kezdődik a mi mulatságunk. A kályhacsövön odasül a kacsapecsenye, a bor jeges lesz az ablakban… Emeld fel gyorsan a láda fedelét.
– Nem bírom – felelte nagy erőlködéssel Szlabóczki. – Ha megszakadok, akkor sem bírom!
– Majd én nyomom bévülről – ajánlotta az asszony, és valóban hallatszott is, amint a ládában forgolódik, ami nem lehetett a legkönnyebb művelet ily kövér asszonyság részéről. De akármint erőlködött az asszony: a láda tetejét ő sem bírta felemelni. Be volt csukva a ládába… . valaki bezárta őt, holott a ládához senki sem közeledett…
Az asszony most már könyörgőre fogta a dolgot a ládából:
– Neked adom, zenész, a kacsapecsenyét, a bort, a kürtőskalácsot: csak eressz ki a ládából, mert már megfájdult minden tagom e szűk helyen.
– Én nem bírom a ládát felnyitni! – mondta a zenész. – De a kacsapecsenyét és bort mindenesetre magammal viszem.
Így szólt a megátalkodott muzsikus, és úgy cselekedett, mint monda.
Utolsónak a nagybőgőt vetette vállára Szlabóczki, és ebben a percben ördögi, pokoli kacagás hallatszott a házban, mintha minden99 edény összetört volna… Az ördögi kacagás még a falakat is megrázta, megrázta a ládát is… Aztán elmúlt.
… A szomszédok másnap segítették ki az asszonyt a ládából, aki halála napjáig emlegette, hogy az ördög csalta a ládába, amelyet aztán rázárt, hogy kijönni addig ne tudjon, amíg tart a borból és a kacsa pecsenyéből.
(1926)100
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
