3

Full text search

3
Amint így készülődne Ludovicus és Marguerite, hogy egyszer kedvére is jóllakjon Árpád fejedelem szőlőjében, valahonnan búcsújárók kegyes éneklése hangzott fel a szüretiesen napos délutánban. A török veszedelem miatt az ország tele volt búcsújárókkal, de különben is itt, Buda környékén, ahol a sok bitangoló katona, végvári huszár, idegen zsoldos miatt a nép vallásosabb volt, mint máshol, már Kisasszony napja óta tartanak a búcsúk. Az elnyomorodott nép mindig talál csodatévő helyeket, ahol bajait, szerencsétlenségeit kiimádkozhatja lelkéből. Búcsúsok jöttek a szőlők között vezető dűlőúton, lobogóik oly szegényesek, kopottasak, rongyosak voltak, mint kétségbeesett lelkük.
Az Árpád fejedelem szőlőjéből felkanyargó, jó szagú, kék füstre a búcsúsok vezérei a diófákkal környezett szőlőbe jöttek. Két asszony volt a búcsúvezér, akik így, búcsújárás idején Szűz Mária szerepét játszották. Ok kerekítették fel a hívőket, hogy a hegyeken át, Esztergom és környéke felől Margit, a szigeti apáca látogatására menjenek.
Persze, mezítláb, paraszti ruhában volt mind a két „Szűz Mária”, csak a fejükön levő cifra korona, rézabroncsból és az ősz virágaiból jelentette kiváltságos helyzetüket. Hogy, hogy nem, nyomban felismerték női mivoltát a zsoldoskatona ruhába öltözött Máriának, pedig az alig mozdult meg helyéből.
– Te is jobban tennéd, hogy ahelyett hogy testi kívánságaidat itt dédelgeted, felvennéd megint a szoknyát, és jönnél velünk imádkozni a szigetre szegény Magyarországért – mond a máriaremetei asszony, aki búcsújárás idején különös hatalommal érezte magát felruházva.
– Még fiatal vagy, van időd a megjavulásra – folytatta társai szavait a kiscelli asszony, a búcsúsok másik vezére –, különösen akkor remélhetsz bocsánatot, ha gyalog és mezítláb eljársz velünk mától három esztendeig a búcsúkra.
A vincellér, akinek a királyi szőlőben kötelessége lett volna a554 rendtartásra felügyelni, valamely tavalyi hordóba esett, mert bornemisszaságot feltételező foglalkozása mellett szerette torkát öblögetni, így a királyon volt a sor, hogy a háborgó asszonyságokat lecsillapítsa. Miután Ludovicusnál jobb ember se azelőtt, se azután nem volt a magyar trónuson – jobb lelkű volt még atyjánál, Dobzse Lászlónál is, aki mindenre igent mondott –, így kérlelte a magukbízta búcsúvezéreket:
– Csak menjenek útjukra, asszonynénik, ne törődjenek annak a lelki üdvösségével, akinek lelki üdvössége nincsen magukra bízva.
– Hát ugyan kire volna bízva e nadrágos fehérszemély lelki üdvössége? – kérdezték a hatalmaskodó asszonyok.
– Az én kezemre van bízva ennek a leányasszonynak az üdvössége! Én pedig férfi vagyok – felelte a király, akit persze nem ismertek fel a búcsújárók.
– Ami azt illeti, férfibb az az asszony a legférfibbnál is, aki nappal nem szégyell nadrágba öltözni, de hát csak higgye mindenki a magáét – mondták a megmérgesedett asszonyságok, és a tűzön keresztül lépdelve annyi vizet zúdítottak a parázsra, amíg az kialudt, hogy legalább ilyenformán megbosszulják magukat.
– Vénasszonnyal nem bírni a mennyország kapujában sem, ott is csak vénasszony marad – mond bosszúsan a király, amikor a búcsújárók elvonultak Árpád szőlőjéből.
De a királyné, bár kis termetű, fürge, vöröses képű, játékos teremtés volt, aki inkább látszott szerelemre teremtve, mint bölcsességre, lecsendesítette a méltatlankodó királyt:
– Ha megöregszem, én is csak olyan vén banya leszek, aki örömét találja a mások tüzének eloltásában.
Így szólt, és saját kezűleg rakott új tüzet, ami persze nem ment minden szerelmeskedés nélkül. Húszesztendős volt Lajos, ugyanannyi Mária. Nincsen olyan búcsújárás, ami ebben a korban még végleg elolthatná a tüzeket, mond Himeny, amikor ismételten bejárta azokat a helyeket Óbudán, ahol Mária királyné boldog és ifjú volt.555

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir