2
2
– Hát mit is mondtál Bajza Lenkéről? – kérdezte e féltavaszi, féltéli alkonyaton a házigazda, mint talán mások is Pest megyében ez ábrándozásra való órában, mikor a gyönyörű Lenke ez idő tájt válott el első urától, a mindenféle regénykönyvek nyomtatójától, a pesti Heckenast úrtól, és néhanapján megint feltünedezett Cinkotán, mégpedig lóháton, nyeregben, galambkeblét, királynői derekát, daliás alakját jól megmutató uszályos lovaglóruhában, amint a kopófalka mögött szokott nyargalni, árkon-bokron át, mintha egyéb dolga se volna a világon, mint Pálinkás uramnak, a legöregebb Pest megyei agarásznak (akit már dróttal kötöttek a nyeregbe) elismerését kivívni.
– Hát mit is mondtál Bajza Lenkéről? – kérdezte az esteledő, mesemondásra teremtett délutánban a házigazda, mint talán mások is például Pesten, akik a belvárosi vendéglőkben lámpagyújtás előtt összedugják a fejüket, és az alig elmúlt farsang emlékei közül előveszik minden báloknak királynőjét, akiről „mindenki tudta”, hogy válófélben van a Heckenast úrtól, de a könyvkiadó még mindig a megbízható Podmaniczky Frigyest küldözgeti a nyomába, hogy visszatérítse a reggelig tartó bálokból, ahol a régimódi polonéz, russische-quadrille, ecossaise helyett kivilágos-virradatig járják a legbolondabb csárdást; és ha cotillont lejtenek is néha az öregebb dámák kedvéért: Podmaniczky Frigyes hiába várja, hogy Bajza Lenke az „elefántot” megillető rózsaszínű jelvénnyel kitüntesse, pedig a negyvenöt esztendős „Bárót” még veszedelmes nőhódítónak mondják – még az orvosdoktorok is. Nem – nem kapja Frigyes báró a cotillon-rendet, hogy arról megint regényt írhasson Heckenast úr könyvesboltja részére.
– Mit is mondtál Bajza Lenkéről? – kérdezte a házigazda, amint a kántor többszöri térülései eredményeként mindinkább közelebb hajtotta fejét mellényéhez, mintha kihagyogató dobogású szívére hallgatna,167 mint legalább annyian Magyarországon, akikből talán kitelne egy eskadron honvédhuszárság, amelynek felállításával éppen most bajoskodott Andrássy Gyula gróf.
– Én Bajza Lenkéről nem mondtam semmit; hogyan is vehetnem a szájamra a nagyúri úrhölgy nevét, amikor hat neveletlen kölyköm van odahaza – mond a kántor, aki éppen akkor tért vissza udvari szellőzködéséből, amely körülmény alól este a házigazda már felmentve érezte magát.
– Újholdunk lesz – szólt szerény biztatással a kántor, hogy a házigazda a búskomoly önmagába merültségből a külvilágra is vessen egy pillantást, de az csak kedvetlenül legyintett: tudta ő, hogy ilyenkor az a látnivaló odakünn, hogy a falusi torony messzire eltávolodik a ködben, és a másvilágról felelget azoknak, akiknek dolguk volna őkelmével; de az udvarház előtti akácfák, jegenyefák is olyan messziségbe bújnak el a tél végi köddel, mintha összeesküdtek volna, elmennek meghalni a gazdájuk helyett, akinek éppen köhögései és egyéb testi nyomorúságai folytán ezen a télen már szabályszerűen el kellett volna utazni ebből az árnyékvilágból. (Csodálkoztak ezen a kaján szomszédok, szűkösen lakó atyafiak, a várható örökséget már mindenféle hiszékeny nőknek elígért örökösök. Még csak az udvarházat se akarta átadni másnak, pedig új házasságok köttettek a megüresedő ház reményében, valamint készülődő házasságok ideje tolódott el a beteg makacskodása révén… Mintha csak neki lett volna fiatal házasoknak alkalmas lakása, végig egész Pest megyében! Imádkoztak is ellene sokan, hogy miért költötte holt hírét a vén bolond.)
És most, amikor megint szerelemről, agarászatról, bálról, huszárságról és a Bajza Lenke gondolatával együtt ébredő esti madarakról kezdett ábrándozni a házigazda: ezen még a szomjas kántor is megütközött. Ezt már a vén korhely se bírta türelemmel, pedig a kántor azzal védekezett mindennapos látogatásai miatt az elképedt, megbotránkozott szomszédok előtt, hogy csak azért jár a házigazdához, hogy előre megtanítsa arra a nótára, amelyet majd a koporsója felett énekel.
– Mit is mondtál Bajza Lenkéről? – kérdezte darab idő múlva a házigazda, hogy a kántort újabb ivásra ösztökélje, mert az most már a kancsó ürítgetése helyett csak némán, kivörösödött, belső indulattól gyújtogatott szemmel nézegette a házigazdát, mintha észrevette volna, hogy a már régen esedékes holtember őt, a hatgyermekes családapát használja fel arra, hogy néhány pohár borért az ország tüneményéről,168 Bajza Lenkéről (volt Heckenastnéról) ábrándozzon, bolonduljon helyette, és a házigazdát ilyenformán mentesítse szenvedéseitől. Különben is a kántor már torkig itta magát és hazagondolt, ahol bizonyára már különböző szidalmakkal várják elmaradásáért. A kántor tehát most még minden nagyobb botrány nélkül elkullogott a kerítések mentén, mielőtt a gazdasszony szokás szerint a szobába lépett volna, hogy kiadja az útját a boros látogatónak.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
