1
1
Miután Frigyes báró négyrendbeli külföldi utazás közben: Németországban, Franciaországban, Angliában és Lombard-Velencei királyságban, tizenkilenc és fél hónap alatt elköltött hétezerhétszázhatvanhat ezüstforintnyi útiköltséget, tehát havonta körülbelül háromszáznyolcvannyolc forintot, amely összegből természetesen egyetlen cilinderkalapot vagy sétapálcát se vásárolhatott, a mindennapi testi szükséglethez tartozó élelmiszereken és pihenőórákon kívül: eljött az ideje, hogy Podmaniczky Frigyes „esküvést tegyen arra nézve, hogy az ifjan, alig harmincesztendős korában élvezett külföldi utazások tapasztalatait itthon, hazája javára gyümölcsözteti”.
A Kalendárium 1856. esztendőt írta, nyári vasárnap volt, amikor Podmaniczky Frigyes, Bécsből hazaérkezve a gőzhajóval, az Angol Királynőben átöltözködött, Bartl, a vendéglős megelégedésére ugyanott megebédelt, majd a „tigrissel” bérkocsit hozatott, amelynek azt a parancsot adta, hogy a Városligetbe hajtson. Legfrissebb (legutóbbi) úti benyomása ugyanis a bécsi schönbrunni császári kertekből maradt meg emlékében, amely kertekben a bécsi népet még tegnap és tegnapelőtt mulatozni látta, miközben Batthyány Artúrral és nejével, Apraxin Júlia grófnővel a házaspár magyaros lószerszámos fogatán többször is végigkocsikázott a császári kertekben, és bár hangosan és vidáman beszélgettek magyarul kocsizás közben, a mulatozó bécsi nép a legnagyobb szívélyességgel adott utat a hintónak; sőt, innen-onnan kalapot és kendőt is lengettek a nem mindennapi megjelenésű Apraxin Júlia grófnő felé. Tehát éppen ezt a nagyon kellemes úti emlékét akarta összehasonlítani Podmaniczky Frigyes a pesti Városliget hangulatával, amikor a bérkocsiról leszállván, elvegyült a vasárnapi pesti nép között, amely szinte kegyetlen és vad erkölcsűnek tűnt fel a jól öltözött, kedélyes bécsi publikum136 után. Sétát tett a városligeti tó partján, amely tó elhagyott, bús, sással benőtt mocsárnak látszott, amely felett a szúnyogok milliói repdestek, és a békák ugrándozása közben csak a tó szigetén tanyázó pávák rikoltozásai mulattatják az üdülést kereső fővárosi publikumot. Elhaladt az innen nem messzire bandázó katonai zenekar mellett, ahol még a nagydobos is unottan végezte mulatságos tennivalóját, mert a fűben legfeljebb egynéhány „mesterember” és családja heverészett, és zsíros papirosokról, késheggyel eszegette a magával hozott elemózsiát, és ha néhány beborozott ember nem kurjongatott volna olykor – a Károly-laktanyából vasárnaponként idevezényelt zenekar karmestere halálra unhatta volna magát… Hol voltak azok a pajkos, biztató, epedő női pillantások, amelyek például Schönbrunnban a szökőkút mellől, a színes napernyők és a szalaggal megkötött karimájú szalmakalapok alól (még tegnapelőtt is) újabb zenei produkciókra ingerelték a szőke bajszú karmestert? Hol voltak azok a víg bécsi lányok, akik már messziről tánclépésben közelednek a csinnadrattázó katonabanda felé? Hol voltak a fehér kabátos tábornokok, akik oly fiatalosan lovagoltak a császári kertekben, mintha mindegyiknek az egyenruhájában egy-egy soron kívül előléptetett főherceg rejtőznék, és akik elismeréssel üdvözölték a karnagyot? Hol voltak a nyitott hintókban, színes ruhákban terpeszkedő, elérhetetlen delnők, akik lornyettjükön át a zenekart vezénylő tiszti ruhás zenész felé is lövelltek egy tekintetet? – „Itt hanyatlás, pusztulás, mindenfelé!”
Ekkor esküdött meg Podmaniczky Frigyes, a külföldről aznap hazatért ifjú, hogy jövendő élete vezércsillagának választja azt a célt, hogy szeretett Budapestjét, a magyarok egyetlen fővárosát naggyá, európai szintűre emeli, ahol majd nem kell szégyenkeznie az idegen előtt a fogyatékosságokért.
Egyedül, gondolkozó, magába merült ifjú módjára jóformán csak csendes sétálgatással töltötte a Városliget elhagyott részeiben a vasárnap délutánt Podmaniczky Frigyes. Amint nagy elhatározás napján mindenkinek önmagában kell megérezni azt a győzelmet, amely egész életére nézve döntő befolyással lehet. Nem volt tanúja fogadalmának sem; az esküt önszívébe zárta, mert a nemes, magasztos célzatú eskü akkor helytálló, ha az ember senkinek se beszél róla; éppen elegendő, ha a férfijellem önmagában jelzi felejthetetlennek a napot, amelyen új életirányt választott… Podmaniczky Frigyes különben is úgy érezte, hogy egyes-egyedül van a kerek világon, mióta Aszódon, két év előtt, egy137 augusztusi nyári napon édesanyja kilehelte legszeretőbb lelkét, Frigyes fia karjai között. A Városligetben letett eskünek tehát nem lehetett más tanúja, mint a felejthetetlen édesanya emlékezete, amely későbbi években, Öreg báró korában sem hagyta el egyetlen napra sem Frigyesünket.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
