A kövér fürjeket árusító szerkesztő
A kövér fürjeket árusító szerkesztő
– Véleményem szerint, ha egy költő „vinni akarja valamire” a maga és gyermekei sorsát, olyan feleséget válasszon, aki pisze, selypítve beszél, és irodalmi működése a nagymosási cédulák megírásában nyilvánul, ha különösebb költői ihletet érez, a naplója részére lemásol egy konyhareceptet a divatlapból. – Ezt mondanám másnak, ha nem te volnál, reményteljes fiatalember, a kérdező, aki hosszú élettapasztalataim folytán leszűrött véleményemet kérdezné arra nézve, hogy milyen asszonyt vegyen feleségül – kezdte Benedek Aladár, amint alkalom kínálkozott a Hunnia-kávéházban a nők feletti elborongásra.
– Néked, kedves barátom, mást mondok. Azt mondom, hogy ha érzelemmel, szívvel vagy szánalomból, valamely régi fogadalom vagy ígéret alapján akarnál megnősülni: akkor olyan sorsra juthatsz, mint én. Itt ülhetsz majd a helyemen a Hunnia-kávéházban, mindenkitől feledve és elhagyottan, még azoktól is, akikért függetlenségedet, vidámságodat, kedvedet, barátságosságodat, éjszakai nyugodalmaidat feláldoztad. Nincsen olyan nő a világon, aki hálás lenne azért, hogy valaha szeretetünket rápazaroltuk, hogy álmatlanságunkat csak őérte szenvedtük, és gyakran életveszélyesen foglalkoztunk vele gondolatainkban. A legtöbb nő igen természetes dolognak tartja, ha érte a Dunába ugranak, ha érte száz halálnak teszik ki magukat, ha kedvéért még barátaikat is elárulják a férfiak, amely bűnnek a következményeit csak akkor487 tudják meg igazában, amikor majd zord magányosságban üldögélnek a Hunnia-kávéházban.
– Csak egyetlen mentsége lehet annak a férfinak, aki börtönt is szívesen viselt egy nőért. Ez a mentség pedig csak az lehet, hogy egyetlen örömét, lelki és testi mulatságát, a mindenről való megfelejtkezésig abban a nőben lelte. Jólesett szeretni a hölgyet. Alázatos szolgája.
Így szólt Benedek Aladár, aki az újságlapra alkalmazott lyukacskán át észrevette a szorgalmas pénztárosnő visszatérését. Felvidékiesen, tréfásan, humorosan beszélt ekkor (amely manier Mikszáthtal együtt jött divatba). A dolgok mélyébe sohasem ért rá tekinteni a korszak, és irodalmában is egy humorizáló megelégedett, kedélyességet „mórikáló” korszak középpontjában voltunk. Mindenki örvendezett, hogy a Kaméliás Hölgyet végre kiseprűzték az életből, ritkaságként emlegették a szerelmi öngyilkosságokat. Pesten a nyomor se elviselhetetlen, a költőknek és újságíróknak jóformán minden hónapban alapítottak közlönyöket lelkes és jóhiszemű emberek. Benedek Aladár tehát egyszer szürke selyem napernyője hegyével így mutatott rá a Vámház körúti vadkereskedőre:
– Nézd meg azt a vörösbajszú, cvikkeres, elpolgárosodott urat ott a fácánok, nyulak, szarvasok között boltja küszöbén. Az egyetlen magyar szerkesztő, aki hűtlen lett pályájához. Beszüntette a Salon-Naptár kiadását, pedig én is írtam verset a naptárába.
Aranyossy Andor, az említett vadkereskedő, bizonyosan tudta, hogy miért mutat rá Benedek Aladár napernyőjével, mert békítőleg így szólt a költőhöz:
– Olyan kövér fürjeim érkeztek a váci püspökség uradalmából, amilyeneket még magam sem láttam. Légy szíves, fejedelem, fogadj el tőlem egy pár fürjmadarat!
– Majd ha megint a Salon-Naptár szerkesztője leszel, vadkereskedő! – felelt fennhéjázva barátom, de A. A. többé új folyamot nem indított naptárából.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
