KILENCEDIK FEJEZET • A veresnek nem tetszenek a dolgok
KILENCEDIK FEJEZET • A veresnek nem tetszenek a dolgok
A veres naponta – néha kétszer is, délelőtt és délután meglátogatott, mert ambícióját, orvosi hírnevét tette föl arra a tételre, hogy a menthetetlennek látszó beteget meglátogatja.
(Egypárszor már, amint a regék mondják: más betegek ágya mellett is birokra kelt a csontemberrel a haldokló érdekében, és úgy odateremtette a csontembert, hogy az még a tájékon se mert esztendőkig mutatkozni. Igaz, hogy izmai is voltak a birkózáshoz.)
Nekem csak az nem tetszett, hogy mindig a szokásos, fehér kabátos, nagy orvosi kísérettel jött. Nem tudtam vele bizalmasan beszélgetni a másvilági eseményekről, amelyekből már kóstolóba kaptam egy-egy jelenetet.
A veres még csak közel se jött az ágyamhoz, csak messziről figyelt, mint egy vizsgálóbíró, persze mindig civilbe öltözve a fehér kabátos szanatóriumi orvosok között, mintha nem akadt volna a házban az ő természetfölötti termetéhez alkalmas köpönyeg.
Vagy vidor mosollyal, vagy unottan nézte a velem való eseményeket. Az úgynevezett láztáblákat és más ápolói jelentéseket tartalmazó híradásokat nem is igen nézte, csak ült többnyire a háttérben, néha olyan egykedvűen – mondom – mint aki véletlenül vetődött volna a szanatóriumba, a betegszobába, akit alapjában véve nem is nagyon érdekel az egész eset – vagy olyan vidor tekintettel, mint valami cirkuszban, ahol kedvére való előadásokat rendeznek ápolók, ápolónők, orvosok és hozzátartozóik.
A veres, mikor hírét vette a női látogatásoknak, kicsinyt elfintorította húsos nagy orrát...
– A nők közül csak az ápolónőt szeretem a beteg körül – mondta elég megrovó hangon (hálistennek, nem volt jelen az újpesti vagy rákosligeti vasorrú bába, hogy a veres megjegyzését hallotta volna – odakint volt a perifériákon, ahol bizonyosan koraszülött gyermeket755 ásott el a szemétdomb alá, mint általában gondoltam erről a hölgyről, aki jó darab ideig megkeserítette az életemet).
– Az ápolónőjével aztán levizsgázott, tisztelt főprofesszor úr – szóltam az ágyból olyan elszántan, mint akinek már minden mindegy –, ha a londoni vagy svájci kórházakban, ahová tanulni jár, ilyen ápolónőket adnak a betegek mellé, akkor sem angol, sem svájci állampolgár nem szeretnék lenni. Megmaradok inkább alföldi betyárnak.
A veres tündöklő kék tekintetével rám nézett, mintha nagyon tetszett volna neki a megjegyzésem. A körülöttem üldögélő szanatóriumi, azaz helybeli orvosokhoz fordult komolyan, mint valami tanácsadással.
– Szeretném, ha az a bizonyos ápolónő valamivel korábban jönne be esténként és szigorúbban ügyelne arra, hogy az előírt szabályok betartassanak a beteg körül, mert a szabályok megtartása nélkül a mi közreműködésünk hiábavaló. Nagyobb rendet és szigorúságot javaslok betegünkkel szemben.
Szinte felordítottam kínomban, amikor barátom, pártfogóm, minden reménységemnek szavait meghallottam:
– Tehát főorvos úr kevesli eddigi szenvedéseimet? – kérdeztem kétségbeesett hangon.
– A szenvedéseknek csak az elején vagyunk. Két kézzel kell tartanunk önt, tisztelt barátom. Reméljük, hogy akkor siker koronázza munkánkat – felelt a veres, és többet nem válaszolt hozzáintézett szavaimra.
Szokása szerint erős szivarra gyújtott, és vidáman pöfékelve ment ki az ajtón.756
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
