Vemhesség

Full text search

Vemhesség
A pároztatott szuka vemhessége általában 58-65 napig tart. A vemhességet az állat viselkedése, de főképpen bizonyos külső jelek alapján állapíthatjuk meg. Az összes ismérvek rendszerint a vemhesség első hónapjának végén vagy a második hónap elején jelentkeznek. A szuka feltűnően nyugodttá válik, nem szívesen ugrándozik, a szokásosnál jóval többet pihen, alszik. Étvágya fokozódik.
A vemhesség jelei egészen az 5. hét tájáig nem teljesen egyértelműek. Megtermékenyítés után a pete zigótává, tehát osztódó sejtek tömegévé változik (1.). A zigóta beékelődik a méhfalba, ahol a méhlepény révén az anyával összekapcsolt magzatok kifejlődnek. A szuka fokozatosan elnehezedik, az 5. vagy 6. héttől kezdve az emlő és az alhas duzzadni kezd. Az embrió tovább fejlődik: először a belső szervek alakulnak ki; a 35. nap táján már meg lehet különböztetni a fejet, a végtagokat és a nemi szerveket (2.). A fialás közeledtével az emlők megnagyobbodnak, olykor még tejet is eresztenek, az altest pedig tipikus körte alakot vesz föl. az 55. napon a szuka oldalán már kivehető a magzatok mozgása (3.). Az embrió tökéletesen kifejlődött
A vemhes szuka tartása az első hónapban csak egy kicsit különbözik a szokásostól: többet kell friss levegőre vinni, miután sok oxigénre van szüksége. Ezt célszerű sétáltatásokkal egybekapcsolni, annál is inkább, mert a szuka számára a több mozgás kifejezetten szükséges az izomzat erősödése és az anyagcsere növekedése érdekében. A vemhességnek ebben az időszakában még foglalkozhatunk a kutya kiképzésével, csak arra kell nagyon vigyázni, hogy a "munka" ne fárassza ki túlságosan az állatot.
A vemhesség alatt a szuka számára szükséges tápanyagok nemcsak szervezetének fenntartását szolgálják, hanem az embriók növekedését és fejlődését is. Éppen ezért a párzás pillanatától a szukát bőségesen kell táplálni.
A vemhesség második hónapjában a kutyát mentesítsük az esetleges kiképzés alól. Fölösleges fizikai megerőltetést és erős mozgásokat ne végezzen, ugyanakkor azt se tűrjük, hogy túl sokat heverjen és elhízzon.
A vemhesség első 10-12 napjában féregtelenítsük a kutyát, és szabadítsuk meg az esetleges külső parazitáktól is. A hosszú szőrű kutyák szőrzetét az ellés előtt szedjük rendbe, különösen a csecsek környékén, valamint a nemi szervek tájékán.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir