Uszkár | Kutyatár | Reference Library

Uszkár

(Caniche). Származása eléggé homályos; a legrégebbi dokumentumok a fajta létezéséről Franciaországból, Németországból és Oroszországból kerültek elő. A fenti három ország tenyésztői különböző színű ~okat kedveltek: a franciák a fehér, a németek a barna, az oroszok a fekete változatot hozták létre. Egy 1595-ből származó festmény több színű ~t ábrázol, ma már azonban ritka az ilyen eb - az egységes szín jellemző rá. Az eredeti három szín mellett most már van krém-, barack-, ezüst-, szürke, kék, tejeskávé-, pezsgőszínű ~ is.

Ma már nehezen hihető, hogy az ~ eredetileg vadászkutya volt és kiváló munkakutyának bizonyult. Természetes adottságai, intelligenciája, kedvessége, tanulékonysága, valamint az a körülmény, hogy szeret az ember kedvében járni és bohóckodni, a porond mestereinek figyelmét is felkeltették. Sokáig cirkuszi mutatványosként szolgált; napjainkban kedvencként tartják.

Külön említést érdemel az ~ szőrzetének nyírása. A hagyományos fazon az ún. oroszlánnyírás, amely nem véletlenül alakult ki. Amikor még az ~ vadászott, különösen hasznos munkát végzett azzal, hogy kihalászta a vadkacsákat a mocsaras, iszapos vizekből, tavakból; azért, hogy könnyebben mozoghasson a vízben, hátulsó részén leborotválták a szőrzetet. Később már úgy nyírták meg ezeket a kutyákat, hogy szőrcsomókat hagytak az érzékeny ízületek védelmére, szemükből pedig hátratűzték a szőrt - eleinte csupán vékony drótdarabbal, később különböző színű szalagokkal -, hogy a vadászok az iszapban könnyebben megismerjék saját kutyáikat. Azok a kutyabarátok, akik olykor megmosolyogják az ~ok furcsa fazonját, sőt - néha csaknem undorodva szemlélik az így megnyírt maskarákat, talán más szemmel néznének ezekre az ebecskékre, ha tudnák, milyen hasznos célt szolgált valaha szőrzetüknek különleges nyírása.

A másik, napjainkban inkább kedvelt és elterjedt, az ún. holland nyírás, amit a standardkönyvek újabban 1960-nyírásnak, ill. szabályos nyírásnak hívnak. Ennek a lényege, hogy az állat testén a szőrzet viszonylag egyenletesen rövid, a háton moarészerű és fokozatosan növekedik az oldalak és a végtagok felső vége felé. Ennek az a vitathatatlan előnye, hogy jobban megmarad a kutya formája, hátránya, hogy ott hagyja a kutyán a legtöbb szőrt, ahol a legjobban piszkolódik.

A holland nyírást egyébként Amerikában nem fogadják el a kiállításokon. Ott az egészen fiatal ~ok ún. kölyöknyírást kapnak, a felnőtt állatok pedig oroszlán- v. angol fazonnal jelennek meg az ebszépségversenyeken. Bárhogyan nyírják is azonban az ~t, az a lényeges, hogy rendszeresen ápolják (keféljék, fésüljék) a szőrzetét.

Feje a törzséhez viszonyítva arányos, kissé elhegyesedő. A stop (» Arcorri hajlás) kevéssé kifejezett, az orrhát egyenes vonalú. Az orrtükör a barna színű példányokon barna, a többin fekete. Fogazata ollós záródású. Szeme ovális metszésű, kissé ferde, fekete v. barna, értelmes, csillogó. Füle hosszú, mélyen lelógó, lekerekített végű. Testének hossza kissé meghaladja a magasságát, mellkasa közepes mélységű, háta egyenes, a far- és a marmagassága egyforma, ágyéka izmos. Végtagjai párhuzamosak, szabályos állásúak. Farkát a felére csonkolják; ha figyel, fölemelve tartja. Két szőrtípusban (zsinóros v. fürtös) tenyésztik; színe fehér, fekete, ezüst, aprikot, barna. A foltok súlyos hibák.

Ezeket a kedves, bohókás, játékos, vidám, büszke, elegáns kutyákat négy típusban tenyésztik: óriás ~ (Caniche, grand) 45-55 cm-ig; a közép~ (Caniche moyen) 35-45 cm-ig; a törpe~ (Caniche nain) 35 cm alatt; a fah~ 26 cm alatt (l. 140., 141. és 142. színes fénykép).