NYOLCADIK FEJEZET - Kecses, karcsú vágtázók
NYOLCADIK FEJEZET - Kecses, karcsú vágtázók
Az agarak eredete titokzatos s az idők homályába vész... Sokan úgy vélik, hogy az agarak voltak az első vadászkutyák. De honnan jöttek? Hogyan, miképpen alakultak ki ezek a nagyszerű képességű állatok?
A kőkorszakbeli ember a mamutok és az orrszarvúak pusztulása után már csak a kisebb, de sokkal gyorsabb és óvatosabb vadakra vadászhatott. Ezeket az állatokat követte nagy távolságokon át a jégkorszak végi Európa nagy területein kialakult száraz, füves pusztákon. Ez a nyílt, nagyon kevés fedezéket nyújtó terep volt az első olyan terület, ahol az ősembernek vadásztársra volt szüksége, a kutyára. Megkönnyítette dolgát, hogy ezeket a kutyákat nem kellett betanítania, csupán megszelídítenie, hiszen azt várta el tőlük, amit az ebek vadon élő ősei sok ezer generáción keresztül amúgy is csináltak: felhajtották a vadakat.
Az európai sztyeppeken az embernek "dolgozó" vadászkutyák lehettek a mai agarak ősei. Ez természetesen nem feltétlenül azt jelenti, hogy az agár a legrégebbi kutyafajta. Hozzávetőleg tízezer évre becsülhető az az időszak, amikor már valóban beszélhetünk az agarakról. A legrégibb ilyen lelet Európából a Majna menti Frankfurtból származik, s kora körülbelül 10-11 ezer évre tehető. Salamon király a Példabeszédek könyvében hivatkozik az agárra, s annyi bizonyos, hogy a gyors észak-afrikai sloughi hatezer évvel ezelőtt már ott vadászott gazdájával Egyiptomban.
Az agarat tehát legalább hatezer éve ismerik és használják őz-, gazella- farkas- és nyúlvadászatra. Az agárfuttatás bevezetése azonban - mind a római, mind a görög világban - a kelták érdeme.
Az agárverseny alapvetően abban különbözik a vadászattól, hogy míg a vadászat lényege a préda megölése, a futtatásnál ennek csak másodlagos szerep jut. Itt főként az erő, a kitartás, a gyorsaság összemérése a cél a versenyző állatok között. Arrianus, a második században élt római író, aki agárfuttatási versenyszabályok kidolgozásával is foglalkozott, megemlíti, hogy az agarak tulajdonosai kifejezetten örültek annak, hogyha a nyúl megmenekült...
A kelták, a rómaiak és görögök egyébként a "vertagri" néven ismert agárfajtát használták a versenyeken. Felderítőket és hajtókat küldtek ki a nyúl felriasztására, majd egyszerre két kutyát engedtek a nyomába. A versenyző agarakat gyorsaságuk, forduláskészségük (a nyúl vargabetűjének követése) és adott esetben a préda elejtése szerint bírálták el.
A neves ógörög történetíró, Athéni Xenophón Vadászati Kalauzában jelentős teret szentel az agárfajták bemutatásának, az agárversenyek leírásának.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
