agg [1]
agg [1] ige, melléknév és főnév
I. tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon; -ani (régies, irodalmi nyelvben) Öregszik, vénül, korosodik. Agg a szarvas, feje ágozatján Éve számát büszkén mutogatván. (Vörösmarty Mihály)
II. melléknév (régies, irodalmi nyelvben)
1. (választékos) <Ember, ritk. állat> tiszteletet keltően nagyon öreg, idős, éltes; aggott. Agg harcos, levente, mester; agg oroszlán. Napnyugatra Vannak … Agg szülők és Ifju lyányka, S mind, akiket szeretek. (Petőfi Sándor) Az agg levente A király haragját ősz fejére vette. (Arany János) Nem hal meg az ember, amíg nem mond le az életről, vélte az agg Goethe. (Babits Mihály) || a. (elavult) Vén, kivénhedt <ember, állat>. Agg eb, róka; agg kisasszony: vénkisasszony. Két agg kisasszony! hogy látna [= kapna] az … férjet. (Tolnai Lajos)
2. (választékos) Késői, öreg, hajlott, élemedett <életkor, életszakasz>. E szüntelen munkásság, melyben napjai folytak, derültté tevék agg korát. (Eötvös József) Agg napjait a fáradástul én Mily édes-örömest fölmenteném. (Petőfi Sándor)
3. (régies, irodalmi nyelvben) Nagyon régi, öreg <tárgy, dolog>; ódon, ó. Szép csendben az agg Duna ontja vizét. (Vörösmarty Mihály) Agg omladékot … festőileg leírni nehéz feladat. (Jósika Miklós) || a. (elavult) A régi időkből, a távoli múltból való, eredő; ősi. Én nem hiszem Ez agg meséket s tündér babonát. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Az agg történelem Gyarapszik nagy nevekbe szüntelen. (Reviczky Gyula)
4. (régies, költői) Agg bú, szomorúság, siralom: régi, bánattól nehéz b., sz., s. Szivemben agg bút hordozok. (Vörösmarty Mihály)
III. főnév -ot, (ritka) -ja (régies v. választékos) Agg (1) ember, aggastyán. Sírja szélén álló agg; aggok intézete, menhelye. Gyámolítsuk az aggokat. Egy tisztes agg fehér szakállal Lassan a hídra vánszorog. (Arany János) Béna aggot hord könnyű tolószék. (Tóth Árpád)
aggság.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
