feléje [1]
feléje [1] [e-e] határozószó (személyragos) felém, feléd, felénk, felétek [e-ë], feléjük v. (régies) feléjök; az egyes szám 3. személyben személyrag nélkül is: felé. Nyomósítva: őfeléje, őfeléjük (Az én, te stb. személyes névmásnak a felé névutóval nem használt kapcsolata helyett, néha a mutató névmással és a névutóval alkotott összetétel jelentésében.)
1. A személyraggal jelzett v. az előzményekből ismert személy, tárgy felé (1–2). Felém jön, közeledik; feléd int, kacsint, néz; háttal fordul felénk; felétek nyújtja kezét. A gyermek sírni kezdett, anyja feléje fordult. Odatartotta neki a játékot, a gyermek örömmel kapott feléje. Te lásd meg, Ó sors, szenvedő hazámat, Vérkönnyel ázva nyög feléd! (Kölcsey Ferenc) A pince kulcsát Akár elhajítsák, Senki sem fordítja feléjök a rudat. (Petőfi Sándor) Európa, hozzád, | feléd, tefeléd száll szózatom a század | vak zürzavarában. (Kosztolányi Dezső) || a. Feléje se néz (vkinek): vkinek elkerüli a házát, a háza táját is, hosszabb ideig nem látogatja meg. Már hónapok óta felém se néz. Szégyeltelek a nagyképűek előtt, … megtagadtalak. Tíz év óta feléd se néztem. (Kosztolányi Dezső)
2. (rendsz. csak többes számú 1. és 2. személyben többnyire személyes névmással nyomósított alakban) Azon a tájon, környéken, amelyet a személyrag kifejez. Felétek most mi újság? Erre mifelénk sokat esett az eső.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
