furcsa
furcsa melléknév és főnév
I. melléknév furcsán, furcsább
1. A rendestől, a megszokottól, a szabályostól meglepően és érdeklődést keltően elütő <személy, dolog>; különös, szokatlan. Furcsa ember, gyerek, helyzet, história, világ, viselkedés; furcsán néz; bármilyen furcsán hangzik is. Furcsa időket éltünk. Furcsa ízlése van. Szeszélyes, bús ajándék E rímes, furcsa játék. (Tóth Árpád) Mindig valami furcsa dolgot művelt, olyasmit, ami meglepett és csodálattal töltött el. (Kosztolányi Dezső) Furcsán, egyénien | skandált és mégis tökéletesen. (Szabó Lőrinc) || a. Nevetésre ingerlő, mulatságos, tréfás. Furcsa gondolatom támadt. Lett is röhögés, nagy, a Toldi gebéjén, | Mulattak a fráter furcsa szerencséjén. (Arany János) || b. (rosszalló) Erkölcsileg kifogásolható, elítélhető <dolog>. Furcsa dolgokat hallottam róla. Furcsa tréfái vannak. Nevezetes a tennapi napom, Furcsa dolgokat kellett hallanom. (Petőfi Sándor) Héj, kocsmáros, hova lett kend? | Furcsa rovás megy odabent: Hiba van a kréta körűl: Egyet felír, kettőt törűl. (Arany János) || c. Szeszélyes, különcködő <személy>. Furcsa ember a barátod.
2. (tájszó) Furcsa (kis)leány: csinos és ügyes, helyre [1] (1, 2). Volt ott egy furcsa, fürge lány … (Arany János–Burns-fordítás)
II. főnév furcsát, furcsája Furcsa (I) dolog, tett, beszéd. Vmi furcsát mondott. Furcsát látott s szomorun halt meg | Csokonai Vitéz Mihály. (Ady Endre)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
