kellete
kellete [ë-e-e v. e-e-e] főnév (személyragos) (főként határozóragos alakban)
Szükséges, kívánatos, illő mértéke, foka. (népies, régies) Kellete idején, korán: éppen jókor, éppen akkor, amikor kell, szükséges. A kelletén túl: a) tovább, mint kellene. A kelletén túl marad, megy; b) (ritka) a szükségesnél, a kívánatosnál, az illőnél nagyobb mértékben, fokban. A kelletén túl gyakran. Sürűn töltöttek poharába – a kelletén túl sürűn. (Tolnai Lajos) || a. <középfokú melléknévvel v. határozószóval kapcs.> (A) kelleténél …: a szükséges, kívánt v. illő mértéknél, foknál … A kelleténél jobb, nagyobb, több, kevesebb; a kelleténél hosszabb, rövidebb; a kelleténél hamarább, később, korábban; a kelleténél erősebben, jobban; ® tovább megy a kelleténél; (szépítő, eufemisztikus kifejezésként) a kelleténél többet ivott: lerészegedett. A kelleténél hosszabb S mesterkélt rím éktelen. (Arany János) Ez az ügy kelleténél jobban fölizgatta. (Kosztolányi Dezső)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
