lelkendez
lelkendez [e-e-ë v. ë-e-ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -zen [e, ë, ë], lelkendezik [e-e-ë]
1. Izgatott örömét, boldogságát áradozó bőbeszédűséggel, gyak. széles gesztusokkal fejezi ki. Lelkendezve dicsekedett a váratlan szerencsével. Lelkendezve adta tovább a jó hírt. Csakhogy itt vagy! – lelkendezett. Édesanyám a maga naiv kis szívével csak lelkendezett …, nem tudott hová lenni a boldogságtól. (Móricz Zsigmond) || a. (ritka) Lelkendezik vki: lelkes, boldog izgalom tölti el, lelkesedik, föllelkesül vkiért, vmiért. Hogy tud lelkendezni minden csekélységért! Társai lelkendezve vállukra emelték a góllövő játékost. Amíg álljuk, álljuk, Kuruc életünket megállván csináljuk, Lehet, hogy az Isten nem engedi vesztünk, De már ne rohanjunk és ne lelkendezzünk. (Ady Endre)
2. (régies, irodalmi nyelvben) <Izgalom v. kimerültség következtében> izgatottan, feldúltan, nehezen lélegzik, liheg, ill. így beszél, szól. Uram, szólt lelkendezve a fáradt lovag, Ali basa megtámadta Bánfi-Hunyadot. (Jókai Mór) Messziről kiáltá rá lelkendezve: – Jöjjön hamar, kérem. A mamám haldoklik. (Mikszáth Kálmán) Egy februáriusi reggelen lelkendezve rohan hozzánk Cselkeyéknek az egyik bérese. (Gárdonyi Géza)
3. (ritka, elavult, irodalmi nyelvben) Áhítozik, epekedik vmiért, vmire. Biz ő egy csókot se vetne meg, sőt hogy éppen arra lelkendezik. (Mikszáth Kálmán)
lelkendező.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
