mindenség
mindenség [ë] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. (költői) Világmindenség, világegyetem. Harcban állok a nagy mindenséggel. (Petőfi Sándor) S soha e mindenségben két Falevél nem ugyanaz?… (Vajda János) A mindenséget vágyom versbe venni. (Babits Mihály) Mindig más és mindig ugyanaz a | forgó körhinta, nappal, éjszaka: | így repült a Mindenség ütemén | a Föld, és rajta, mit sem sejtve, én. (Szabó Lőrinc) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) (Vmiből) minden, ami csak van; vminek az összessége; világ. Rászakad a mindenség. Aluszik az egész. Az egész emberi mindenség. (Móricz Zsigmond)
2. (bizalmas) Az egész mindenség: <főleg indulatos beszédben közelebbi megjelölés helyett:> az a dolog, amiről éppen szó van, v. amivel vki éppen foglalatoskodik, kül. az, ami a beszélő hangját, bosszúságát fölkeltette, okozta; nyavalya, vacak, csoda. Összedőlt az egész mindenség. Hagyd azt az egész mindenséget, és gyere! A csoda vigye el ezt az egész mindenséget, én nem kínlódom vele tovább. Előttem kancsó, víz, gyufatartó… Az egész mindenség, mintha kihúzták volna alóla a talajt, hullámzani kezd. (Karinthy Frigyes)
3. (birtokos személyraggal) <Szitokként:> A mindenségedet! A mindenségit! Azt a kutya mindenségit, – káromkodta el magát Rózsa Sándor. (Móricz Zsigmond)
Szóösszetétel(ek): világmindenség.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
