őrültség
őrültség [tárgyas v. cs] főnév -et, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) Az őrült (1–2) melléknévvel kifejezett kóros lelki, szellemi állapot; elmebetegség, őrület. Őrültséget színlel, tettet. Kitört rajta az őrültség. Az őrültség előjelei látszanak rajta. Őrültségében dühöngeni kezdett. Az őrültség eltalálja. mit az értelem s józanész nem bírna … megoldani. (Arany János–Shakespeare-fordítás) || a. (költői, túlzó) Rögeszmés megszállottság, egzaltált hóbortosság. Eszelős szerelmem egy egészen új | világot álmod őrültségiben. (Katona József) Sok őrültség volt a multban, sok ábránd. (Madách Imre)
2. (rendsz. átvitt értelemben, túlzó) Esztelen, szertelen tett, cselekvés, magatartás. Őrültség(ek)et csinál, művel, követ el, tesz. Minden őrültségre kapható. Ne csinálj őrültségeket. || a. (átvitt értelemben, túlzó) Elképesztő, megdöbbentő v. fölháborító esztelenség, képtelenség; nagy bolondság. Ez őrültség! Őrültség volna ezt hinni. Ne beszélj őrültségeket! Soha! soha! sem ő, sem én ez őrültséghez megegyezésünket adni nem fogjuk. (Eötvös József)
őrültségi.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
