punktum
punktum főnév és mondatszó (régies írva: punctum is)
I. főnév -ot, -a (elavult)
1. Pont (I. 3). Szorgalmatosan rakja fel a kommákat [= vesszőket] és punktumokat. (Tolnai Lajos)
2. Fordulópont; pont. A te életed csak egy punctumon áll. (Csokonai Vitéz Mihály–Schikaneder-fordítás)
II. mondatszó (bizalmas)
1. <Határozott, indulatos beszédben a kijelentés v. felszólítás nyomósítására:> nincs hozzátenni valóm, ez már elintézett dolog; nincs helye ellentmondásnak; kész (I. 8). Megmondtam, punktum! Itthon maradsz, és punktum. Nem adok pénzt, punktum. [A leányomból] Ékesyné lesz, és azzal punktum. (Eötvös József) A boszorkányoknak el kell hagyniok a falu határát, punktum. (Mikszáth Kálmán) Én kiveszem bérbe azt a földet, és punktum. (Móricz Zsigmond)
2. <Az indulat bizonyos fokú háttérbe szorulásával, a befejezettség nyomósítására:> a dolog be van fejezve; ezzel vége; nincs értelme tovább foglalkozni vele. Ha nem szereted, nem mész hozzá, s punktum. Egy kis epizód volt [a szerelem]. Punktum. (Jókai Mór) Ember vagy. Punktum. Annak is szegény. (Tóth Árpád)
3. Semmi más nem jöhet szóba. Kapsz száz forintot, és punktum. Mit lát rajt! Kék a posztója, … bársony a gallérja, s punktum! (Vas Gereben) Én nem ígértem neked mást, mint jó vacsorát. Punktum. (Jókai Mór)
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
