tárgyi

Full text search

tárgyi melléknév -lag
1. (tudományos, hivatalos) Érzékelhető, kézzelfogható, konkrét <dolog>. Tárgyi alakot ölt: tárgyias alakban jelenik meg, mutatkozik; tárgyiasul. Tárgyi bizonyíték: a) (jogtudomány) <büntetőjogban> olyan tárgy, amellyel a szóban forgó bűncselekményt elkövették, ill. amely azzal szoros kapcsolatban van; b) tág. ért. vmely tudományos eredmény, fölfedezés kézzelfogható bizonyítéka; tárgyi tények.  Ficsorék égre-földe esküdöztek, hogy ártatlanok… Védekezésük abban merült ki, hogy Annát befeketítették… Egyébként ellenük nem volt tárgyi bizonyíték. (Kosztolányi Dezső) || a. (tudományos) Tárgyi emlékek: <az írottakkal ellentétben> tárgyakból (1b) álló e-ek. || b. (tudományos) Tárgyi néprajz: a néprajznak a nép foglalkozásával, a parasztság életmódjával, használati tárgyaival, viseletével, építkezési módjával foglalkozó ága.
2. (hivatalos) Személyektől független, rajtuk kívül álló v. ilyennek tekintett <dolog>. Tárgyi és személyi tényezők; külső, tárgyi körülmények.
3. (tudományos, választékos) Adott, konkrét tényekre, eseményekre, adatokra vonatkozó, velük kapcsolatos <dolog>. Tárgyi hűség, magyarázatok, tudás.
4. (jogtudomány) Tárgyi felelősség: a vagyoni felelősségnek az a formája, hogy a kárt okozó kártérítéssel tartozik, noha őt vétkesség (szándék v. gondatlanság) nem terheli. A tárgyi felelősség legjellemzőbb formája a fokozott veszélyességgel működő üzemek felelőssége.
5. (nyelvtudomány) Tárgyi jelentés: az a jelentés, ill. jelentés-mozzanat, amelyet a szó v. a kifejezés úgy idéz a tudatba, mint valóságban előforduló v. a konkrét valóságból elvontat, s amely a viszonyító elemektől, a beszédhelyzettől, a szövegösszefüggéstől függetlenül meghatározható.
6. (nyelvtudomány) Tárgyi mellékmondat: a főmondat tárgyával (7) egyértékű, ill. azt mondat alakjában kifejező mellékmondat. Tárgyi mellékmondat van ebben: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”.
7. (Nyelvt. ritka) Tárgyi igeragozás: tárgyas i.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir