zengzet
zengzet [ë-e v. e-e] főnév -et, -e [ë, e] (régies, irodalmi nyelvben, hangutánzó)
1. Zengés, szép hangzás. Ekkor előveszi szép kürtét Lehel … | S változatos gyönyörű zengzettel játszik az éjben. (Vörösmarty Mihály) A zene zengzetei odavertek a kastélyból. (Gárdonyi Géza) A mesterségbeliek zsargonja, mindennapos tolvajnyelve … sohasem a pásztoridillek andalító zengzete. (Kaffka Margit) || a. Zene, zenélés, dallam. A cimbalomhangú régi hangszerből olyan zengzetek szállottak elő, hogy akármi muzsikus is megcsodálhatta volna. (Gárdonyi Géza)
2. (ritka, költői) Költemény, dal, ének. Zeng a lantos hév szerelmi Éneket … S édes díja zengzetének A leány. (Petőfi Sándor) Harsogjanak szent, bátor zengzetek. (Tóth Árpád) || a. (ritka, költői) Szózat (2–3). S a fülmiléknek énekében Szól hozzám bájos zengzeted. (Kölcsey Ferenc) Az égi zengzet is elhallgatott. (Madách Imre)
zengzetű.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
