ÉG, (1)
ÉG, (1), önh. m. ég-tem, ég-tél, ég-ětt. 1) Tulajdonkép mondjuk oly testről, mely tüzet fogott, világít és melegít. Ég a tüzre tett száraz fa. Ég a meggyujtott széna, szalma. Ég a gyertya, mécs, lámpa. Nem kell azon örvendeni, mikor a szomszéd háza ég. (Km.) Beég a ház. Elég az egész falu. Kiégett mindenéből. Leégett a pajta egész fenékig. A száraz fa mellett a nyers fa is megég. (Km.) Körmére égett a gyertya. 2) Átv. ért. mondjuk az állati testről, midőn valamely kóros állapot miatt rendkivüli melegséget érez, midőn az öszvetódúlt vér a bőrön átlátszatóvá lesz. Ég a bőre, sebe. Ég a szája a paprikás ételtől. Ég a feje a sok gondtól, aggságtól. Égnek szemei. Égnek orczái a sok bortól. A napról: Ég a nap láng-szenvedéllyel. Iduna (Szász Póli). Különösen mondják az erős indulatokról. Ég benne a szerelem, boszú, harag, vagy ég a szerelemtől, bosszutól, haragtól.
Rokonságai a szanszkrit agnisz, latin ignis, hellén αυγη, αιγλη, litván ugnis, török jak-mak; de ide sorolhatók a német Auge, latin oculus, szanszkrit íksz (lát) stb. szók is.
Magyar elemzéssel némelyek szerént ég már nem tiszta gyök, hanem származék, még pedig hő v. hé gyökből, azaz ég = hé-ěg v. hev-ěg, azaz hevet v. meleget ad folytonosan, oly alakulással, mint lob lobog (Kassai József).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
