HANG
HANG, (han-g v. han-og, l. HAN gyök) fn. tt. hang-ot. 1) Általán, a légnek rezgő mozgása, mennyire ez a halló érzékekre hat, s melynek számtalan árnyéklatai vannak, mint: dörgő, zörgő, csörgő, csattanó, pattanó, zúgó, harsogó, fütyölő, hortyogó, robogó, topogó, morgó stb. hangok. Németül Schall. Ezen általános értelemben elfogadható volna a némelyek által ajánlott hallam szó. Innen hallamtan annyi volna, mint Schallehre, acustica; zöngetan Tonlehre; hangzótan (szóhangtan, lásd itt alább) Lautlehre, végre hangtan valamennyit magában foglalná. 2) Különösebben azon mozgása a légnek, mely némely rezgő testekből ered, melyek tudniillik ütés vagy más illetés által könnyen, egy ideig tartó, s lassan-lassan elmuló mozgással rezgenek, s a fülekre némi kellemmel hatnak, pl. érczek, harangok, trombiták hangja. A jól kiégett tégla hangja. Czimbalom, hárfa, hegedű, síp, kürt hangja. Hangot adni. Csengő, pengő hangok. Sarkantyú hangja. Zenei szereknél máskép: szó, trombitaszó, hegedűszó, sípszó. 3) Állatok szava, szózata, melynél fogva légcsőik által rezegtetik a léget, s maga ezen rezegés. Emberi hang. Madár hangja (madárszó). Orozlán, fülmile hangja. Vastag, erős, gyönge, tompa, éles hang. Reszkető, rekedt hangon beszélni. Nyers, durva hangon szólítani valakit. Hangjáról ismerni valakit. Különösen az emberi szónak azon tulajdonsága, melynél fogva énekre alkalmas. Tiszta, fínom, gyöngéd, hullámzó, rezegő, harsogó érczes hang. Magas, mély hang. (Stimme). 4) Az emberi nyelvben a szók legutolsó egy vagy több eleme, pl. e szóban: igaz az i, g, a, z mint külön elemek; máskép: szóhang, vagy szabatosabban: betühang, t. i. a betüknek megfelelő hang; németül: Laut. Megkülönböztetés végett (a többi hang szótól) némelyek igen czélszerüen ajánlák a hangzó szót, s ettől származnék öszvetétel által: 1) önhangzó v. magánhangzó, (a föntebbi példában i és a), 2) mássalhangzó (g és z). 5) Bizonyos határozott emberi vagy hangszeri hang, melyet más hanggal magasságra vagy mélységre és rezgése idejére nézve öszve lehet hasonlítani, s más hangoktól megkülönböztetni, zenei hang. Egész vagy félhang. Alaphang. Kemény hang, lágy hang. C, d, e, f stb. zenei hangok; ez másképen: zenge vagy zönge (Tonus); és az egyéni zenei, vagyis egyes emberi éneklő és egyes hangszeri zengék folytonos öszveköttetése: szózat. (Stimme, énekszózat, trombitaszózat, hegedűszózat stb.).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
