HUSZÁR
HUSZÁR, (húsz-ár) fn. tt. huszár-t, tb. ~ok, harm. str. ~a v. ~ja. Származik ezen szó Zsigmond királyunk korából, s eredetileg jelentett oly lovas vitézt, kit az 1435-díki országgyülés ólta a jobbágyok minden húsz, néha azonban több vagy kevesebb-telektől is állítottak, részént a vármegyék, részént a zászlóalylyal biró urak zászlói alá. Köz értelemben: könnyü magyar lovas katona. Délczeg, hegyke, kevély huszár. Ne sírj fiam, huszár lesz belőled. Huszár vagyok, nem bakancsos, (toborzó dal). Ugyan szép huszár válnék belőle. Vörös nadrág arany paszományra, Illik a magyar huszár farára. Huszárok közé beállani, huszárnak felcsapni. Huszárokat toborzani. A magyar nyelvből a többi európai nyelvekbe is átment; a honnan a török is máskép: madsar atlïssï-(Magyar lovas-)nak nevezi.
Figyelmet érdemelnek a perzsa aszvár v. szuvár, a pehlvi aszbár, ékirati aszbára, valamennyien am. lovag, a szanszkrit aszva, zend aszpa, perzsa aszp, aszb szóktól. Ezekkel van viszonyban az arab huszán (= ló) is. Egyébiránt mind ezekben alaphang az sz, mint a sebesség természeti hangja, pl. a magyar sz-él, sz-áll szókban is, és vastag s-sel: os-on, si-et, su-gár stb. szókban. Beregszászi hazar állitólag perzsa szóval, mely szerénte am. harczos (Krieger), rokonítja, de az nincs meg Vullers szótárában.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
