Í, (1)
Í, (1), a kicsi í, hosszasan ejtve; tizenhatodik betü a magyar ábéczében, s az önhangzók közt hetedik. Tartozik rendszerént az éles hanguak sorába, s mind mély, mind magas hangu szókban eléfordúl, vagyis itt is, sajátlag két egymástól különböző í-t, mélyet (v. vastagot), és magasat (v. vékonyat) vehetünk fel. Éles vékony hangjánál fogva sivító-nak is mondható. Vannak azonban oly hosszú í-k is, melyek részint hosszú é-vel, részint hosszú ű-vel váltakoznak, pl. émelyeg, ímelyeg, émett ímett, éperedik íperedik, hézag hízak; mív mű, hív hű stb. miért ismét két különböző í-t, öszvesen négyfélét vevénk fel az Előbeszéd 44, 45, 46. lapjain.
A tájbeszédekben általán minden hosszú í könnyen megrövidűl, (mint az ú és ű is), mit az irodalom is követ. Hanem a verselésen kivül jobb hangzás kedveért e szabályt követhetjük: Ha a gyökszók önmagukban állanak, a hosszú í lehetőleg változás nélkül álljon, pl. íj, ír, ív, íz, hí, szí, ví. Ellenben bármely gyökökhöz, ha oly rag vagy képző járúl, melyben hosszú hangzó van, akkor a gyök í-je inkább röviden ejtessék, mint: bír, biró, birál, birság; íte, itél, itélet, itész; íge, igér, igéret, igéz, igény; hízik, hizás, hizó, hizlal; íz, izes, izetlen, izlés; ír, irás, irkál; íz, izom, izmos; íj, ijas, ijaz, ijász; víz, vizes, vizel (ezeket t. i. a víz-től származottakat az általános szokás is röviden ejti). A gyökszók végén eléforduló í, midőn hangzós ragot vesz föl, szintén megrövidűlhet, kivált v vagy j segédbetü fölvételével, mint: hí, hi-v-ok, hi-v-ás, hi-v-atal; rí, ri-v-ás, sí, si-v-ok, si-v-ás, si-v-alkodik; ví, vi-v-ás, vi-v-ok; szí, szi-j-as, szi-j-ács; nyí, nyi-v-es, nyi-v-elődzik (nyihelődzik). Néha már maga a gyökszó hangzatosság vagy határozottság kedveért fölveszi a segéd betüt, mint: hív, szív, mív, nyív, vagy ű-re változik: hű, szű, mű, nyű. Némely származékokat már maga az általános nyelvszokás is állandóan röviden ejt, pl. bír birkozik, birodalom, ír irkál, iroda, irodalom, víz vizes, tíz tizenegy, tizenkettő stb.
Némely ikerszókban a hosszú a vagy o hangzóknak kicsinyített változata, mint: ím-ám, ímmel-ámmal, díb-dáb, líg-lóg, nyím-nyám. Az ít képzőjü átható igékben az eredetibb régies ój, éj, ó, é-ből változott által, mint: szabadót, szabadojt, szabadejt, szabadét, szabadí; tanót, tanojt, tanejt, tanét, tanít, miről részletesen l. Bevezetés 133–134. . VIII. alatt. Továbbá, mint ékvesztő önhangzóról l. ugyanott 47, 48. l. Valamin a rövid i, hasonlóan a hosszu í is általán kétféle: vastag és vékony hangu, s amaz vastag, emez vékony hangu ragokat és képzőket veszen föl, pl. híg, higak, higgad, higany; hí (ige) hivás, hivat, hivok; ír, irás, irat, irok; szív (ige) szivok, szivás, szivar, szivárog; szív (főnév) szivem, szived, szives; hív (fn. és mn.) hivek, hivség, hivtelen stb. mint elül is érintők. V. ö. rövid I.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
