SÁFÁR
SÁFÁR, fn. tt. sáfár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Általán, urasági tiszt, ki a jószágra annak személyében fölügyel; különösen gazdasági tiszt, rangra nézve az ispánhoz hasonló, mi abból kitetszik, mert túl a Dunán némely nyugoti megyékben az ispánt még ma is Schaffner-nek nevezik a németek. „Ez levél az nemes vitézlű Zótán Emrének az nagyságos Nádasdy Thamás sáffárának... adassék.“ Levél 1547-ből. (Szalay Ágoston. 400 m. 1.). Molnár A. szerént, az urasági házra, cselédségre, konyhára, éleskamrára felügyelő házi tiszt. A marhakereskedőnél azon biztos, ki az egész falkára, illetőleg a hajtsárokra fölügyel, s azokat fizeti. A sáfár kötelessége minden állomásnál számba venni a hajtott barmokat. Eredetére nézve nem egyéb, mint a németből átvett Scaffer; régente, mikép a Müncheni codexből kitünik, folnagy volt a neve. Hol Kálói így fordít: „vala egy gazdag ember, kinek sáfára vala”, ott a Müncheni codex így szól: „vala egy néminemű kazdag ember, kinek vala folnagya“ (villicus). lásd FOLNAGY.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
