SAV
SAV, fn. tt. sav-at, harm. szr. ~a. 1) Közönséges értelemben metsző, csipős, éles ízü anyag, mint a savanyú, savanyodik, savanyít, savó szók és származékaik törzse. 2) Vegytani értelemben első fokon (élenynyel egyesült) oly vegyanyag, melynek rendszerént többé vagy kevésbbé savanyú íze van, és az úgynevezett aljakkal egyesülve sókat alkot. A sav a növények kék szinű nedvét rendszerént vörösre festi. Úgy hogy azon öszvetett anyagok is a savakhoz számíttatnak, melyeknek savanyú ízök ugyan nincs, hanem az említett kék nedveket megvörösítik; sőt még azon öszvetett anyagok is, melyek se nem savanyú ízűek, se a növényi kék nedveket vörössé nem teszik; de másokkal vegyülve a savak némi jellemét tüntetik elé. – E szó a szívás hangját utánozva ős nyelv szülöttje, különösebben sínai nyelven: suân (acidum, acetum), továbbá finnül: happame, happome (nominat. hapain, hapoin), mordvinul: šapam, šapama, a hegyi cseremiszben: šapa, a zürjénben šom, a vogulban: šaum mindenütt am. savanyú (Budenz J.); a mongolban ise kü am. savanyodni (säuerlich werden); és mint sót jelentő némi változatokkal több más nyelvekben is megvan, hellenül: αλς, latinul: sal, németül: Salz, szlávul: szol, héberül: sar, törökül: tuz, a finn családhoz tartozó nyelvekben: sula, sal, sol, stb. V. ö. SÓ.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
