Angol lovak.

Full text search

Angol lovak. Angolország a lótenyésztés terén a legmagasabb fokon álló állam, mert telivér lovával az egész civilizált világ lótenyésztése felett uralkodik, s teljesen szakított azzal az elvvel, hogy mindenre használható lovat állítson elő. Külön lovai vannak minden egyes szolgálattételre; vannak speciális igáslovai, hintós lovai, vadászlovai stb. Ha nálunk az A.-ról van szó, csak a telivér-lovat értik alatta. Igy nevezik azokat az angol lovakat, melyeknek származása úgy apai, valamint anyai ágon megszakítás nélkül oly lovakra vezethető vissza, melyek fel vannak véve az angol «Stud-Book»-ba. Ez a ló keleti vérből keletkezett, de csekély nyugati vért is tartalmaz. Az angolok 3 törzsapától származtatják, u. m. Byerley-Turktól (valószinüleg arab mén), melyet 1689-ben Bécs ostrománál vettek el a törököktől, Darley-Arabiántól, melyet 1713-ban Aleppo közelében vásároltak, és Godolphin-Berbtől, mely főleg próbamén gyanánt használtatván, 1731-ben lett híres fia, Cade és unokája, Matchem által. Ezeken kivül nagy számban más keleti vérü mének is járultak a telivérló létesítéséhez, de ezek csekélyebb nyomot hagytak vissza. Az angol telivérló keleti eredete dacára lényegesen eltér a keleti lótól, s ezt főleg a lóverseny, a versenyre való elkészítés vagyis a training s a gondos tenyésztés okozza. Testalkata kevés egyöntetüséget mutat, mert a tenyésztők a formát mellékesnek tartják, s főleg a versenyen elért eredménytől teszik függővé, hogy mely ló használtassék tenyésztésre.
Nagy átlagban a következő tulajdonságok jellegzik: nagysága 160-180 cm., átlag 168 cm., színe rendesen pej v. sárga, a fej nem konform, gyakran igen szép, de nem ritkán csunya is, a nyak azonban mindig hosszu és karcsu, a mar, hát és ágyék kifogástalan, a far sokszor hibás, a mell hosszu és mély, de nem elég dongás, a has kicsi, a vállak igen jók, de a végtagok vékonyak és többé-kevésbbé hibásak. Gyakori a telivérlónál egy gégebaj is, a hörgés, mert a ma divó rövid versenypályán a hörgő ló is képes nyerni, s ez esetben tenyésztésre használtatván, hibáját átörökítés által terjeszti; hátrányára van végre akaratos, csalfa természete. Az angol telivérló a leggyorsabb ló, melylyel más ló nem képes megmérkőzni, ellenben testi erőben és kitartásban gyakran legyőzik. Szerepe az ember szolgálatában kettős, mert egyrészt a nyerészkedés tárgya a lóversenyeken, másrészt javító anyagul szolgál, de első szerepe nem ritkán ártalmára van a másodiknak, mert a tenyésztők nem igyekeznek mindig a lótenyésztés javítására alkalmas anyagot, hanem olyant előállítani, melylyel a versenyen esetleg sok pénzt nyerhetnek. Az angol telivérlovon kivül fontosabb lófajta még a norfolki ügető, clydesdalei és suffolki igás ló és a shetlandi pony (l. o.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir