Belmisszió
Belmisszió névvel azon keresztény s különösen evang. protestáns egyleti tevékenységet nevezik, mely a külső szükség enyhítése mellett egyszersmind a keresztényi és egyházias érzület megerősítésére és ujra felköltésére törekszik az egyházközségek veszélyeztetett v. már teljesen elidegenedett tagjai között. A keresztény társadalmi munkásságot B. névvel legelőször 1842. Göttingában Dr. Lücke protestáns teologus nevezté egy beszédében, melyben egyházát küzdelemre hivta tel a kereszténység kebelében még mindig előforduló pogányos gondolkozás és életmód ellen. Azonban a belmissziói tevékenység Németországban is csak 1848 óta indult meg különösebben, amikor Wittenbergában egy egyházi nagygyülés (Kirchentag) kimondta, hogy a B. elmulaszthatatlan kötelessége az egyháznak, s amikor a gyülés tagjai mindannyian kötelezték magukat emez egyházi irányu tevékenység szolgálatára. Igy alakult meg a német evaugélikus egyház belmisszióját vezető központi választmány, mely ma, fennhagyva különben a teljes cselekvési szabadságot, eszméltetőleg, irányadólag vezeti és tanácscsal látja el a németországi összes, vele érintkezésben lenni akaró belmissziói egyleteket. A B. munkásai Németországban részint képzett teologusok, részint olyan egyének, kik mint a diakonusok és diakonisszák hivatásszerüleg képeztetnek e munkatéren való forgolódásra. A diakonusokat 16 tanintézet képezi Németországon, mely intézetek között legnevezetesebb a Hamburg melletti Rauhes Haus. E diakonusok, mintegy 2000-en, működnek ma közelebbről Németországban s azután a világ minden részein menházakban, árvaházakban stb. A diakonisszákat pedig, kik ma körülbelül 5000-en vannak, mintegy 53 intézet képezi ki hivatásukra. Ez intézetek között legelső és legnevezetesebb a kaiserswerthi diakonissza-képző intézet. E diakonisszák mintegy 1500 helyen (hazánk fővárosában is a Bethesda-kórházban) kórházakban, szegények és sinlődők házaiban stb. teljesítik a ker. szeretet munkáit. A német B. munkásai egyes német városokban egyletekbe tömörülnek s az ugynevezett egyleti házakban beszélik meg közös, mindnyájukat érdeklő dolgaikat.
A B. munkásai által végzett munkákat a következő hat szempont alatt lehet legjobban előtüntetni: 1. Az elveszettek fölkeresése és az eltévelyedettek visszatérítése. Ide tartoznak: a gyermekmenházakban s a felnőttek számára való javító intézetekben végzett munkák, mely utóbbiakban, mint azilumokban gondozzák az elbocsátott fegyenceket is. Ide tartoznak még az iszákosság ellen alakult mértékletességi egyletekben s a bukott nőkről gondoskodó «Magdolna-intézetekben» végzett munkák. 2. A veszélyben forgók megóvása. E szempontból tartják fenn a belmissziói bölcsődéket, kisdedóvodákat, a mesterlegény-, munkásbeszállókat (Herberge zur Heimat), a szolgáló-beszállókat, a keresztény ifjusági szövetkezeteket. 3. A szegények és betegek ápolása. E munkakör, melyben a humanitás szelid lehelletét a vallás vigasztalásával egyesítik, az iparos- és munkásiskolák, árvaházak, különféle segélyegyletek, koldulás elleni egyletek, szegényházak, kórházak és sinlődő betegek házai, gyermek-gyógyintézetek, hülyék, nehézkórosak gyógyintézetei; siketnémák és vakok részére állított intézetek hatékony működésében nyilvánul. 4. Az atyafiak erősítése a bibliai és traktátus-terjesztő társulatok, a vasárnapi iskolák és a gyermek-istentiszteletek által végeztetik. 5 Az elszóródottak összegyűjtése. E munkát a B. az egyház azon tagjai között foganatosítja, kik elszórtan - diaspórákban lakva -, vagy az anyai kebeltől messze elszakadtan, idegen felekezetek tagjai közé beékelve élnek. Németországban a belmissziói munkát főleg a Gusztáv Adolf-egylet gyakorolja. 6. Utolsó munkaköre a belmissziónak a meghasonlottak kiengesztelése. Itt a társadalmi égető kérdések: a munkáskérdés, a lakáskérdés, a vasárnapi általános nyugalom kérdése, a cselédkérdés és a nőemancipáció kérdései merülnek fel a belmisszió munkásai előtt.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
