Bonnaz

Full text search

Bonnaz Sándor csanádi püspök, szül. a francia Challex faluban 1812 aug. 11., megh. Temesvárt 1889 aug. 9. Atyja Bonnaz János Antal, I. Napoleon császár seregében mint hadnagy szolgált, anyja Hugueniot Franciska volt. Az atya a lipcsei csatában 1813-ban elesett, mire az anya a 7 éves fiuval Magyarországba költözött, hol sógora Bonnaz Antal Nagy-Őszön (Torontálm.) plébános volt. B., miután liceumi tanulmányait Szegeden elvégezte, a papi pályára lépett s Bécsben a Pazmaneumban eltöltvén az előkészítő éveket, Lonovits József által 1837. pappá szenteltetett. Kápláni és teologiai tanári rövid működése után 1844. nagy-őszi lelkészszé, 1850. pedig a «temesi bánság és szerb vajdaság» összes magyar és német népiskoláinak ideiglenes felügyelőjévé lőn. 1859. apáttá, 1860., junius 10. pedig a Csajághy Sándor halálával megüresedett csanádi püspökségre neveztetett ki. 1870. részt vett a vatikáni zsinatban. 1871. a vaskoronarend I. osztályát kapta. Mint püspök roppant tevékenységet fejtett ki, mint gazda ritka szakértelemmel minta-uradalommá tette a püspöki birtokot s annyi jót tett, hogy általános teszteletet gerjesztett. 100 ezer forinttal két kanonoki széket alapított. A rosszul javadalmazott lelkészek részére s a papi nyugdijalapra 100 ezer forintot adott. Számtalan templomot és iskolát emelt, tizenkilenc plébániát alapitott. A Miasszonyunkról nevezett apácákat egyházmegyéjébe behozta s letelepítésökre százezreket áldozott, a közjóra közel 2 milliót áldozott. Betegsége miatt 1874-ben Németh József kanonokot püspökké szentelte s őt helyetteséül nevezvén, 16 éven át vele és általa kormányzá megyéjét.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir