Büntetendő

Full text search

Büntetendő cselekmény. Először tárgyi (objektiv) értelemben emberi magatartás által a külvilágban okozott, előidézett változás; alanyi (szubjektiv) értelemben az emberi magatartás, mely a külvilági változáshoz, mint okozathoz, oki viszonyban áll. Cselekményről azért csak akkor szólhatunk, ha a külvilági változás emberi magatartásra is, mint okára vezethető vissza.
Másodszor: B. az a cselekmény, melyet a tételes törvény büntetendőnek nyilvánít. A tételes törvényen kivül B.-ek nincsenek. A jogbölcselet a tételes törvényhozások intézkedéseit jog- és célszerüség szempontjából birálat tárgyává teheti, de sem a tételes törvény szerint büntetendő cselekményeket a büntetendőség jellegével fel nem ruházhat, sem a törvény B.-eket a jellegöktől meg nem foszthat. A B.-nek minden más fogalommeghatározása, mely a tételes törvénytől eltekint, hiba és tévedés. Ekként döntendő el a polgári és a büntetendő jogtalanság között levő különbségnek, a kettő között huzható határvonalnak sokat vitatott kérdése is. Az egyedül elfogadható, egyedül helyes ismérv a törvény.
A B.-ek hármas v. kettős felosztását illetőleg 1. Bűntett. Egy másik inkább elméleti felosztás különbséget tesz: a) jogsértő, b) jogveszélyeztető és c) oly B.-ek között, melyek egyszerü engedetlenségben állanak. Ez utóbbihoz tartoznának a kihágások, vagyis az u. n. rendőri jogtalanság, mint a szorosabb értelemben vett büntetőjogi -kriminális - jogtalanságnak ellentéte, habár e megkülönböztetésnek ma egyáltalán, s különösen oly tételes törvényhozásban, hol a kihágások között valóságos jogsértő cselekmények is fordulnak elő, gyakorlati jelentősége nincs.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir