Csapatszállítás.

Full text search

Csapatszállítás. A vasutak a katonai csapatok tömeges szállításakor óriási feladatot teljesítenek. Ez okból szállító képességük már engedélyezésükkor is abból a szempontból lesz megszabva, hogy a véderőt tömegesen és úgyszólva egy csapásra szállíthassák az ország bármely részébe. Építményeik, illetve a kitérő állomások terjedelme, valamint a vízvételező állomások egymástól való távolsága, az ágyurakodók építése, az emelkedési viszonyok stb. olyképen választatnak, hogy a tömeges csapatfelszállás lehető legyen és mindkét irányban bizonyos számu és hosszuságu katonai vonatok akadálytalanul közlekedhessenek. De a vasutak a csapatszállításból eredő nagyon is terhelő követelménynek csakis akkor képesek megfelelni, hogyha állandó építményeiken kívül, az áruk szállítására szánt kocsikat is mindjárt akként építik, hogy kisebb pótberendezéssel a katonák avagy lovaik szállítására is használhatók legyenek. Ezt jelentik ama ismert felírások, melyeket a vasutak teherkocsijain látunk «32 ember vagy 5 ló». A katonai berendezésnek nevezett tárgyakat a gócpontokon tartják és gondozzák. Ugyancsak ilynemü pótberendezések tartatnak készletben a sebesültek szállítására berendezendő teherkocsik részére is. A csapatszállítások mikéntje és a katonai szállítmányok költségeinek elszámolása külön a katonai kincstár és a vasutak között szerződésileg megállapított katonaszállítási díjszabással van szabályozva.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir