Csatarend

Full text search

Csatarend (Ordre de bataille), a csapatok csatára való sorakozásának egyszer mindenkorra megállapított rendje, mely szerint a legujabb korig a seregrészek csatára fejlődtek fel, ha módosító rendeletet nem kaptak. A legujabb korban a seregrészek csapatai minden harc előtt külön rendelkezés szerint osztatnak szét a harctéren, amint ezt a terep, a harc célja és az ellenséges hadi erők elhelyezése és működése megkivánja. A C.-t azelőtt normál-felállításnak is nevezték és megkülönböztettek: szárnyankénti és harcvonalkénti C.-t. A szárnyankénti C.-ben a csatára felvonuló ezredek és dandárok egymás mellett fejlődtek fel két, esetleg három harcvonalban. A harcvonalkénti csatarendben ellenben az ezredek vagy néha egész dandárok is csak egy-egy harcvonalat képezve egymás mögé állíttattak. Az e század ötvenes éveig alkalmazott C.-ben a tüzérség többnyire az első harcvonal közepébe vagy egyik szárnyától oldalvást állíttatott fel; a gyalogság nagyobb része két harcrendben fejlődött fel s a lovasság vagy csak az egyik, vagy pedig mint a két szárnyon, vagy a seregrész közepe mögött várta be a támadásra alkalmas pillanatot. A csatára felfejlődött seregrésznek végre egy része a csatavonal mögött állt, mint tartalék, amelyet csak is a döntés pillanatában vezettek előre. Rézsutos C. keletkezik, ha a támadó fél egyik igen erős szárnyával előre nyomul s e közben esetleg az ellenfélt át is karolja, mig a másik sokkal gyengébb szárnyát előbb hátra tartja, azután pedig azzal csak áltámadásokkal fenyegeti az ellenséget addig, amíg a valóban erélyesen támadó szárny győzött s az ellenséget lehetőleg a hadászati alapjához vezető főutaktól elszorította, amikor azután az előbb csak demonstráló s következőleg közönségesen kevésbbé gyengített szárnyat bizták meg az ellenség üldözésével.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir