Ébner

Full text search

Ébner Lajos, genre- és tájfestő, szül. Budapesten 1850-ben. Tanulmányait Münchenben kezdte 1873. a bécsi világkiállításra küldte első kész képét, majd Párisba utazott, hol egész teljében kezdte tanulmányozni az életet s modern francia művészetet. Első képét: házmestere nejének arcképét a Salonban 1874. állította ki, majd hazajött Szolnokra, hol először látta pezsgő elevenségében a magyar népéletet. Szolnoki tartózkodásának gyümölcsei voltak a Két barát és Koldusasszony c. képek, melyekről a műcsarnok első őszi kiállításán egyhangu elismeréssel emlékezett meg a birálat. Szolnokról 1877 telén, a régi mesterek tanulmányozása végett Olaszországba utazott s csak néhány havi bolyongás után tért vissza Párisba, hol nagy buzgalommal és kedvvel fogott szolnoki vázlatának kidolgozásához. Szolnoki vásári jelenetei: a Ruhavásár és a Zöldségvásár Szolnokon, majd a Hazatérő aratók egymás után jelentek meg a Salonban, később pedig a mi műcsarnokunk kiállításain. Legnagyobb feltünést nálunk a Hazatérő aratók keltett, melyet a király vásárolt meg a budai palota képtára számára. A muzeum képtárában a Körmenet cimü poétikus képe van meg, mely jellemzés dolgában is egyike legjobb alkotásainak. É. néhány év előtt véglegesen visszaköltözött hazájába s miután pár évig a Trefort miniszter által alapított női festészeti iskolában tanárkodott, a mintarajztanoda tanára lett, hol most is működik.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir