Firenze-ferrarai zsinat

Full text search

Firenze-ferrarai zsinat (1439-1445). Nevezetes arról az egyesülésről, mely a római és a görög egyház között létrejött. A közeledésnek első lépését a görög császár, VI. Paleologos János tette meg, a törököktől való szorongattatás nyomása alatt, hogy ilyeténkép a nyugati országok segítségét biztosítsa magának; de IV. Jenő pápa is szivesen fogadta az egyesülés eszméjét, mert a baseli zsinat követelményeivel szemben a maga állását akarta megszilárdítani s a zsinatot, mely ismételten ellentétbe került vele, 1438 április 9. Ferrarába tette át. A görög császár és a konstantinápolyi patriárka jelenlétében, kiknek mintegy 700 személyből álló kiséretük volt, e gyülést 1438 ápr. 9. ünnepiesen unio-zsinatnak nyilvánítva nyitották meg, de csak midőn a pápa Firenzébe tette át, jött létre a megegyezés a két egyház között, még pedig olyképpen, hogy a Filioque (l. Szentháromság) kérdésében és a tisztítótüz tanára vonatkozólag a görögök engedtek, az urvacsoránál a kovászos v. kovásztalan kenyér használatát egyenlőkép megengedhetőnek fogadták el s a pápa elsőségét is, de csak tiszteletbeli rangképen, elismerték. Az unióra 1439 jul. 6. a firenzei főtemplomban ünnepiesen megesküdtek. De Keleten a többi patriarkánál ez az unió egyértelmü ellenállásra talált. A F. közben még az örményekkel, jakobitákkal és más, kisebb keleti egyházközségekkel való ujbóli egyesülést is létrehozta s 1443. Rómába helyeztetvén át, ott tartotta utolsó gyülését 1445. aug. 7.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir