Galerius

Full text search

Galerius Valerius Maximianus Jovius, római császár, illir származásu, ifju korában pásztor volt, Szerdikában (most Szófia) született az ujabb Dácia területén, ahova anyja a régi Dáciából költözött át a gótok elől. Vitéz katona volt, de nyers, heves és szenvedélyes, a tudományok megvetője és pogány babonáskodásra hajlandó maradt még a császári trónon is, melyre Diocletianus kr. u. 293. emelte őt fel, azután fiává fogadta, nőül adta neki leányát, Valeriát s reábizta a dunai határvonal (limes) védelmét és Trácia kivételével az egész Balkán-félsziget kormányzását Noricummal és Krétával együtt. A Dunánál a karpok adtak neki dolgot, 296-297. pedig a persák ellen küzdött előbb szerencsétlenül, de végül diadalmasan, ugy hogy Mezopotámia visszaszerzésén kivül még öt uj kerülettel gyarapodott a birodalom a Tigris forrásvidékén. Diocletianus visszavonulása után (305) a «caesar» cimet «augustus» cimmel cserélte föl és egész Kelet uralmát kezében tartotta mind haláláig, mig nyugaton öt augustus is versengett egymással. A fanatikus anyától nevelt G.-nak nagy része volt az utolsó keresztényüldözésben, melyet ő szüntetett meg legkésőbben, borzasztó betegségtől megtörve, kevéssel halála előtt, mely Szerdikában érte őt utól (311 máj.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir