Gassi

Full text search

Gassi Ferenc, tenorista, született Budapesten 1850., atyja Glacz Ferenc ügyvéd volt. Családi nevét már 28 éves korában G.-ra változtatta, s e néven működött a művészeti pályán is. Iskoláit Budapesten végezte, 1871-ben jogtudori oklevelet nyert. Eközben zenetanulással is foglalkozott. Mosonyi Mihálynak volt kedvelt tanítványa a zeneelmélet és zeneszerzésben, kinek vezetése alatt dalokat, vegyes- és férfikarokat s vonósnégyeseket irt, melyek a szakértők figyelmét is magukra vonták. 1873. Richter ösztönzésére az énekművészet szolgálatába szegődött. 1878-ban Párisban az olasz operában a «Troubadour» cimszerepében lépett fel először, szintén elismerésre méltó sikerrel. Ott közel volt hozzá, hogy az olasz operához szerződjék, de a társulat feloszolván, hazatért Budapestre, hol első vendégszereplése után (Aidában mint Radames) mindját szerződtették. Ettől kezdve egészen 1886-ig rendes tagja volt a nemz. szinház s a m. kir. operának. 1883. a spanyol k. Izabella-rend lovagkeresztjével tüntették ki. 1891. pedig a perui köztársaság budapesti konzulátusának vezetőjévé nevezték ki.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir