Gyergyai,
Gyergyai, 1. Albert, régi (valószinüleg XVI. sz.-beli) verselő, az Argirus c. hires népkönyv szerzője. Teljes cime szerint: Historia egy Argirus nevü királyfiról és egy tündér szüzleányról. Életéről semmit sem tudunk, nevét a versfejekből olvashatjuk ki. Toldi Ferenc (Költészettörténet 1855) Görgeinek irja, utána többen is, noha az ö-re semmi alap nincs; mások (p. Szinnyei, Magyar Irók) Gergeinek magyarázzák, Volf György fejtegetései után azonban (Egyetemes Philol. Közlöny 1882) alig lehet kétség, hogy Gyergyai olvasandó. A költemény egyike a legszebb néphistóriáknak, s noha kétségtelenül olasz forrásból van merítve, de a magyar mesevilággal egyező motivumai közé iktatták. Rendkivüli kedveltségét mutatja, hogy Szinnyei 35 kiadását tudta összeállítani (a legrégibb egy 2 levélnyi töredék, a XVII. sz. második feléből, egy régi kötésből kifejtve a nemzeti muzeumban), s még maig is a ponyván forog. Költőink is gyakran felhasználták e szép tárgyat: Balogh István, Nagy Ignác, Szigligeti dramatizálták, legujabban Jakab Ödön dolgozta fel költői elbeszéléssé (az akadémia Nádasdy-diját nyerte), s ez a história ihlette Vörösmartyt is a Csongor és Tünde irására. A forrásul szolgáló olasz művet maig sem sikerült kinyomozni s igy nem itélhető meg tisztán, mi köszönhető tisztán Gy. költői tehetségének. Annyi elég bizonyosnak látszik, hogy a mese az u. n. Melusina-képlethez tartozik. V. ö. Heinrich G., Argirus (Budapesti Szemle LIX. 1889); Binder Jenő, Gy. Árgirusának forrása (Philol. Közlöny 1894); Szinnyei, Magyar Irók.
2. Gy. Ferenc, erdélyi nyelvész volt, ki két eredeti fölfogással irt, ámbár egyoldalu munkát adott ki. A magyar nyelv sajátságairól (Kolozsvár 1856) és Magyarosan (u.o. 1872. ismertetése a Magyar Nyelvőrben, 1873).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
