Hadut

Full text search

Hadut nevet viselt az az utvonal, mely az Arpádok korában Székesfehérvárról, Magyarország fővárosából, délnyugatnak egészen Spalatóig vezetett s melyet hadi vállalataikban a magyarok többször követtek. Fehérvártól tulajdonképen kétfelé ágazott. Az egyik a Balatontól északra, a mostani Budapest-zágrábi országuton ment a Zala-folyó torkolatáig, honnan DK-re fordult Somogyba s ott egyesült a másik ággal, mely Fehérvártól a Balaton déli partján Gamászán át haladt. Az egyesült utvonal azután Segesd érintésével Vaska táján szeget a Drávát, melyen tul szintén H.-nak nevezték s a folyó jobb partján a monoszlai s réka-melléki hegyek aljában nyugaton a Bednyáig, onnan pedig a kemleki (kalniki) hegyeken át Dny-nak, a Krapina völgyének érintésével csavarodott Zágráb alá. A Száva zágrábi Király-révén tul a Turmezőn keresztül Petrinjánál érte le a Kulpát, honnan Dny-nak Topuszkóig (a Glina felé) egyre emelkedett, bekanyarodott a boszniai Bihács alá s ugy a Gozd erdőn át Dalmáciában Knin, Zára és Spalato felé vezetett. Ezen az uton haladt Szent László is, midőn 1091. Horvátország elfoglalására indult. Ez ut nyomait kimutatta Pauler Századokban (1888, 212) és Magyarország Történetében (l. 203.).

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir