Kályha,
Kályha,
1. ábra. Német cserép-kályha a XVI. századból.
szobák fölmelegítésére szolgáló csukott tüzelő helyiség, melynek belülről megmelegített fala v. köpenye közvetíti a szobával a meleget. Minél jobb meleget vezető és meleget megtartó anyagból van tehát a K. szerkesztve, melegítési célokra annál tökéletesebb. A K.-k különböző nemeit és szerkeztetét l. Fűtés; itt inkább csak cserépkályhának - mint a K. legrégibb és máig is legelterjedtebb nemének - külső alakjáról és annak fejlődéséről, valamint gyártásáról lesz szó. Az őskor népei, melegebb éghajlat alatt is élvén, inkább kandallóval (l. o.) fűtötték lakosztályaikat.
2. ábra. Francia rokokó-kályha.
Ez azonban csak nagyon tökéletlenül melegít s azért a hidegebb éghajlatok lakói minden bizonyára már nagyon korán találhatták fel a K.-kat; irott bizonyítékok azonban csak a Kr. u. 650. év körül kezdenek létezésükről tanuskodni, mig kályhafiókok csak a XIV. sz.-ból, egész K.-k pedig a XV. sz.-tól kezdve maradtak reánk. Ezek a K.-k mind mázas v. mázatlan, domboru v. festett díszítésü, égetett agyaglemezekből - a kályhafiókokból (l. o.) - vannak szerkeztve és kivülről fűthetők. Alakjuk rendesenn négyszögletes, sokszor az egész magasságban egyforma szélességü, sokszor egy szélesebb alsó és egy keskenyebb felső építményre oszlik. Talapzatuk lábakon nyugszik; fölül, néha középütt is, többé-kevésbbé díszes párkánynyal birnak. Formailag és díszítésükben legtökéletesebbek e korban a svájci és német K.-k (l. 1. ábrát); ezeket utánozzák a többi országok, köztük Magyarország is, ez utóbbi inkább csak a kályhafiókok díszítésében, mint a K. architekturájában alkalmazván nemzeti motivumokat. A barokk és rokoko korszakban az előbb testes K.-k megnyulnak; nem fiókokból, hanem nagyobb darabokból (sokszor az egész kályha csak 2 darabból áll) szerkesztik és vagy polikrom díszítésüek, vagy egészen fehérek, néha aranyozott részletekkel. E korszakban már a francia K.-k lépnek előtérbe (l. 2. ábrát). A vas- és porcellán K.-k használata a XVIII. sz.-ban kezdődik. Magyarországban a XV. sz. közepén kezd a K. használata szélesebb körökben elterjedni. Vajda-Hunyad várából töredékek maradtak fenn egy liliomos díszítményü fiókos és főpárkányu, háromszinü mázos K.-ból. Nálunk a K.-t általában a szoba sarkába tették és melléje néha padokat helyeztek. A legrégibb reánk maradt magyar K.-k a XVII. sz.-ból valók. Ilyen több van Felső-Magyarországon, p. egy igen szép Krasznahorkán, azonkivül kettő az orsz. m. iparművészeti muzeumban. Az utóbbiak közül az egyik kisebb embermagasságu, polikrom díszítésü, a másik óriási nagy Besztercebányáról származik; ennek igen gazdag szőllőfürtös, baluszteres főpárkánya van, fiókjainak ónzománcos, fehér és kobaltkék tulipános díszítése pedig tipikus magyar ízlésre vall. Ugyanott van egy 1773 évszámmal ellátott székely zöld zománcos K. is.
Gyártása. Az agyag K.-kat anyaguk szerint osztályozzák. 1.A közönséges szines agyag K.-kat többé-kevésbbé tűzálló, vörös-sárga, homokos v. chamotte-os agyagból készítik és szines, átlátszó (rendszerint zöld vagy barna) ólmos mázzal vonják be. - 2. Az engobozott K.-kat tűzálló, rendszerint vöröses-sárga agyagból készítik és fehér, kaolinos agyagkeverékkel engobozzák (l. Engobe és Engobos kályhák). Az ilyenképen nyert fehér szinü kályhacsempét átlátszó, szintelen mázzal vonják be. Ilyen K. a meisseni, ugynevezett Beguss-kachelofen; a magyar fazekas häuptolt K.-nak mondjja. - 3. A faience K.-k (zománcos K., porcellán K.), anyagra nézve durva, faience, tehát sárga, meszes agyagból készülnek, melyet fehér, átlátszatlan zomácal (u. n. Schmelz) vonnak be. - 4. Majolika K., sárgás szinü, tűzálló agyagból, engobe-bal vagy a nélkül is készül. A rendszerint domborműves K.-ra ecsettel festik a többszinü mázat. A K.-agyagot rendszerint porrá törik, szitálják és összekeverik a szükséges homokkal v. chamotte-al. A keveréket beáztatják, tapossák és összegyúrják és végre ujjnyi vastag lemezeket vágnak belőle. Ezeket meghagyják szikkadni. A sima felszinü csempéket ugy készítik, hogy a megszikkadt lemezből megfelelő nagyságu darabot vágnak, kisimítják és tulsó oldalára higabb agyagpéppel ráragasztják a bordákat. A bordákat ugyanabból az agyaglemezből vágják ki, vagy külön e célre szolgáló sajtóval préselik. A bomborműves csempéket és kályharészleteket gipszmintákban formálják, melyekbe a megszikkadt lemezt belenyomogatják és ezután a bordákat ráragasztják. Az engobozott csempéket ugy készítik, hogy vagy már a lemezeket 1-2 mm. vastag fehér engobe-bal vonják be, vagy le is öntik a kiformált csempét a híg engobe-iszappal. Az u. n. svéd K.-kat, a kandallókat u. m. a K. alapzatát és fedőjét a megszikkadt lemezekből építik össze, ráragasztják agyagpéppel a domboru díszítményeket és párkányokat és végre késsel szétvágják egyes darabokra, ugy hogy az összeillesztés helyei, amennyire az lehetséges, a párkányokkal el legyenek fedve. A kályhacsempéket a fazekas-kemencében égetik, a finomabb, sima felszinü faience-csempéket pedig még egyenesre is csiszolják és ezután leöntéssel mázolják és másodszor égetik.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
