Kikötőhíd,

Full text search

Kikötőhíd, a vizi járóművekről a partrajutást közvetítő szerkezet, amelynek egyik alátámasztása a parton, a másika pedig vagy magán a vizi járóművön van, v. azon a ponton-nak is nevezett álló hajón, amelyhez a vizi járómű kikötni szokott. Az előbbi eset ritkább s kezdetlegesebb forgalom igényeinek felel meg, vagy csak olyan esetben, amidőn a part és a meder kedvező kiképzésénél fogva a vizi járómű közvetlenül a part mellé férkőzhetik. Ilyen esetben az áthidaló szerkezetet éppen csak a kikötés alkalmával fektetik át a partról a járóműre. A második esetben a K. a part és a ponton közt állandóan megvan, s a kikötés alkalmával csak a járómű és a ponton közt kell egy kisebbszeü K.-at átfektetni. A pontont mindig oly távolságban helyezik el a parttól, amelyben a viz már a járómű mély járatának megfelelő mélységü; ezen távolság különféleségénél fogva a K. igen különféle nagyságu és szerkezetü, esetleg több nyilásu is lehet. A K.-at általában, többnyilássu K.-nál pedig annak egyik végével a ponton nyugvó utolsó tagját ugy kell szerkeszteni, hogy akkor, amikor a vizállás változásával a ponton lejebb száll, v. följebb emelkedik, a hídszerkezet, a pálya lejtősségének megfelelő változása mellett, ehhez a mozgáshoz alkalmazkoni tudjon. E célból a szerkezet ezen utolsó tagját két végén a hajódídnak (l. o.) utolsó tagjaiéhoz hasonlóan csuklós szerkezetekkel látják el.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir