Konglomerát

Full text search

Konglomerát (lat.), az olyan törmelékkőzet, mely erősen kopott, gömbölyüre súrlódott nagyobb kavicsokból, görgetegekből áll össze. (Egy K. képét l. az Ásványok szines mellékletén.) A törmelékek erős kopottsága, gömbölyödöttsége különbözteti meg a breciától (l. o.), nagyságuk pedig a homokkőtől (l. o.). A törmelékek nagysága nagyon változó, az egyik K.-ban alig mogyorónagyságuak, a másikban méternyi átmérőjüek lehetnek. A törmelékeket összekötő v. ragasztó anyag ugy minőségre, mint mennyiségre nézve nagyon különféle lehet. Minőség szerint meszes, agyagos, kovás, homokos, vasoxidos, avagy azon kőzet igen finom tufája is kötheti össze a törmelékeket, melyekből a K. összeállt. Mennyiség szerint majd nagyon kevés, majd annyi lehet, hogy tulsulyban van a törmelékek fölött. A törmelékek a K.-ban majd igen szilárdan, majd pedig nagyon lazán is kapcsolódhatnak egymáshoz. Nevezetesebb K.-ok a grauwacke (l. o.), a svájci nagelflue harmadkoru, mészkő, homokkő, kovapala, quarc, gránit, gnájsz, szerpentin és gabbro törmelékekből áll össze, fehéres, sárgás v. vereses márgás mészkő mint cement segélyével; az angol puddingkő v. fluit K., mogyorótól egész ökölnagyságu sárga, barna v. fekete tűzkőtörmelékek vannak tűzkő- v. szarukőcementtel összeragasztva. A K. szegény kövületekben és ásványzárványokban.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir