Lúdtalp

Full text search

Lúdtalp (pes planus), a láb állásának azon változása, melynél a láb hossztengelye körül kifelé van fordulva, ugy hogy belső széle lesülyedt és külső széle magasabban áll. Ilyenkor a belső bütyök a bokaízületnél kijebb áll s a belső bütyök alatt kisebb-nagyobb mélyedés képződik. Legfeltünőbb változás azonban a L.-nál az, hogy a láb boltozata ellapul s igy a láb belső szélén a rendes lábon észlelhető kivájulat eltünik és a láb egész talpával éri a talajt, a bokaízület előtt szélesen ellapul s a test terhének viselésére kevésbbé alkalmassá lesz. Innen van az, hogy a L.-pal biró egyének soká járni vagy állni nem képesek, gyorsan elfáradnak, sőt fájdalmat éreznek a bokaízület tájékán, s ezért álló foglalkozásra, katonai szolgálatra nem alkalmasak. A L. már korán fejlődik gyermeken, azon korban, melyben először járni tanul; igen sokszor azonban a serdülő korban keletkezik (nőknél nagyon ritkán) akkor, ha a boka szalagos készülékének ellenállásképessége nincsen arányban a test megterheltetésével, tehát álló foglalkozás mellett (kereskedő inasok, asztalosok, pincérek, pékek stb.). Gyógyítására különös szerkezetü cipőket használnak, melyek főtulajdonsága az, hogy a talp a belső oldalon magasabb, mint a külsőn s ezzel kényszeríti a kifelé forduló lábat ismét befelé fordulni s igy a gyenge bokaszalagok támogatása által a baj fokozódását meggátolja s a teherviselést megkönnyítvén, a fájdalmakat is megszünteti.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir