Lueger

Full text search

Lueger Károly, bécsi ügyvéd és politikus, szül. Bécsben 1844 okt. 24. Jogot végzett és 1874. ügyvédi irodát nyitott. 1875. az akkoriban befolyásos Mandl ügyvéd pártfogása mellett a Landstrasse kerületben a községi tanácsba választották. 1876. pedig három évre került a városi tanácsba; de nemsokára Felder polgármester viszályba keveredvén a demokrata párttal, a községtanácsot feloszlatták és az új választásban L. és demokrata párthivei elbuktak. 1878. azonban a Landstrassen újra megválasztották, még pedig liberális programm alapján és ezóta állandóan a községtanács tagja. Eleintén az u. n. «Egyesült Baloldal»-nak volt tagja, majd feje, és ebben az állásban a községi közigazgatásba belopódzott visszaélések kinyomozásában lelte kedvét, minek az lett a következménye, hogy Felder állásáról lemondott. Utóda, Newald polgármester, nemsokára szintén beleunt tövises állásába (1882) és erre az «Egyesült Baloldal» is felbomlott. L. most a demokrata párthoz csatlakozott és az alpolgármesteri állásért folyamodott, de Prixszel szemben kisebbségben maradt. 1885. azonban L. kibuktatta Margarethen városrészben Steudelt és ugyanez a kerület 1890. a birodalmi tanácsba is beválasztotta a népszerü demagogot. Ekkor mint az «Egyesült Keresztények» antisemita programmjának hódolt, melynek jeligéi a sokféle okból elégületlen és anyagi válsággal küszködő kisiparosok soraiban, részben a Taaffe-kabinet hibájából, mind jobban és jobban tért foglaltak. 1893. a városi tanácsba is beválasztották, melynek többsége azután 1895 május 14-én Bécs első alpolgármesterévé választotta. Midőn pedig a szabadelvü Grübl polgármester e választás miatt állásáról lemondott, a kormány a községi tanácsot (több meddő eredménytelen választás után) május 30-án feloszlatta és Friebeis tisztviselőt bizta meg az adminisztráció ideiglenes vezetésével. Az 1895 szeptember 15-iki községi választásokban az antisemiták győztek, akik azután október 29-én L.-t emelték a polgármester székébe (93 szavazattal 44 ellenében). A Badeni-kormány indítványára azonban a császár L. megválasztatását nem erősítette meg, ami arra szolgáltatott okot, hogy az antisemiták nov. 8. a birodalmi tanácsban kiméletlen támadást intéztek a kormány és a kormányt támogató német szabadelvüek, sőt még - állítólagos befolyásolása miatt - a magyar kormány ellen is; maga L. pedig a szerinte elzsidósodott Magyarország ellen kelt ki. A többség azonban 118 szavazattal 84 ellenében elvetette az antisemiták indítványát és Badeni miniszterelnök indokait elegendőknek találta. Erre roppant választási mozgalom után a községtanács nov. 13. újra a polgármesterválasztáshoz fogott és ez ízben is L. nyerte el a polgármesteri állást kétharmad többséggel (92:45) L. hajlandónak is nyilatkozott az állás elfogadására, de Friebeis a kormány megbizásából a községi tanácsot feloszlatta. L. 1881 óta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét birja.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir