Miszticizmus
Miszticizmus (gör.), a tudástól és hittől abban különböző iránya a lelki életnek, hogy mig a tudás a gondolkodás közvetítésével szerez meggyőződést, a hit e közvetítés nélkül, néha a gondolkodás ellenére fogad el valamit igaznak; a isztika egynek érezvén magát a megismerendő tárgygyal, közvetetlen bizonyosságot érez a tárgy az istenség, mely az érzés szerint mindenütt jelen van, mindenben van és amelyben minden van. Mivoltát tekintve tehát mindennemü misztika közvetlen megismerés, azaz nem is megismerés, mert a megismerés föltételezi, hogy a megismerő és megismerendő két külön való, hanem a megismerőnek a megismerendővel való összeforrása, egyesülése; a misztika nem is teoretikus elmebeli művelet, a M. élmény, belső esemény. De lényegéből folyik, hogy nem is rendes állapota a léleknek, hanem estatikus rajongás, amelyről nem is lehet világosan számot adni, nem lehet leirni magyarázni, közölni. Aki nem élte át, sohasem is értheti. Nem tartozik a tudomány körébe; fantasztikus, a panteizmushoz hajló vallási rajongás. A misztika az újplatonizmusban jelentkezik határozottan, onnét utat talált a kereszténységbe (Dionysius Areopagisa) s a hitélet külsőségeivel szemben időnkint mint energikus reakció jelentkezik. Fő képviselői Bernát de Clairvaux, Hugo de St. Victor, de hatalmasabbak a germán misztikusok: Eckhart mester, Tauler, Suso, Ruysbroek, később Jacob Böhme, Angelus Silesius, Swedenborg, Baader, Schelling stb. V. ö. Görres, Die christliche Mystik (2. kiad. 1879, 5 köt.); Noack, Die chr. Mystik; Denifle, Blumenlese aus den deutschen Mystikern des 14. Jahrhunderts (2. kiad. Graz 1878).
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
