Műtő

Full text search

Műtő v. műtevő (opérateur), az az orvos, ki sebészeti műtételek végzésével foglalkozik hivatásszerüen. A műtételek végzése különös kézügyességet és begyakorlást tevén szükségessé, ezek elsajátítása is külön tanulmányt kiván, mi által az orvos képessé válik a műtételek kivitelénél kellő szabályossággal, pontossággal eljárni. Az igy képzett orvost, illetve sebészt M.-nek nevezik, ki külön bizonyítványt kap.
Műtőintézet, az az intézet, melyben fiatal orvosdoktorok a magasabb sebészeti kiképzés és sebészeti kézügyesség begyakorlása végett alkalmaztatnak, hogy műtőorvosokká váljanak. Ilyen intézetek hazánk tudományegyetemeinek sebészeti klinikumaival állanak kapcsolatban s van e szerint három, u. m. a kolozsvári tudományegyetemen kettő (egyik Kovács József tanár, másik Réczey Imre tanár igazgatása alatt). Az intézetek az egyetemhez tartoznak s annak fenhatósága alatt állanak. A M.-nél alkalmazottak műtőnövendékeknek hivatnak. Számuk a kolozsvári intézetnél 4. a budapesti intézeteknél 8-8, kiknek fele külön e célra alapított állami ösztöndíjat húz alkalmaztatása ideje alatt, fele pedig díjazatlanul működik. Ugyanitt nyer évente műtői kiképzést 2-3 katonaorvos a honvédség és a közös hadsereg köréből.
 

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir