Rabbi

Full text search

Rabbi (héb. rab a. m. nagy, t. i. tudományra, tekintélyre), eredetileg tanító, a zsidó tudósoknak díszneve, később általában a. m. «uram», ma a zsidó községek által alkalmazott s többnyire az állam által is elismert lelkipásztornak és szellemi vezetőnek címe. Feladata volt: a zsidó teologiának, kivált a talmudnak tanítása; teologiai és etikai előadások tartása a zsinagógában, házasságkötések és felbontások eszközlése, vallásos kérdések eldöntése, a rituális metszők s a kóserhús kezelésének s általában a vallásos gyakorlatnak ellenőrzése, régebben még a zsidók közt felmerült magánjogi ügyek elintézése is. Nagyobb községekben a R.-nak 1 vagy 2 R.-ülnöke (dáján a. m. biró) van, kikkel együtt alkotja a 3 tagból álló R.-kollégiumot (béth-din, a. m. törvényszék), melynek ő az elnöke. Manapság, kivált a modern R.-k, a héber és a közép-, itt-ott népiskolai hittanítással kibővítették különben több tekintetben megszorított hatáskörüket, mely szerint megkülönböztetünk helyi vagy kerületi, hazánkban még e század első felében kerületi R.-kat is. Kiképzésüket vagy a régi szokás szerint, a jesibáknak nevezett talmudiskolákban (hazánkban a legtekintélyesebb az állam által elismert pozsonyi), vagy pedig, újabban, rabbiiskolákban (l. o.) nyerik. A jargonban a R. szót rebbe-nek ejtik, mi jelenleg hiveik körében a csodatevő R.-nak szokásos elnvezése.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir