Sertorius

Full text search

Sertorius Quintus, római hadvezér, született Nursiában a szabinok földjén. Eleinte szónoklattal és jogtudománynyal foglalkozott, de azután a katonai pályára lépett és Marius alatt a cimberek ellenében, majd a szövetségesek háborujában mint quesztor harci dicsőséget aratott. A tribuni méltóságért való pályázatában Sulla és pártja részéről sérelmes bánásmódot tapasztalván, eleinte Mariusszal és Cinnával szövetkezett, majd ezeknek halála után Hispaniába ment, mely neki jutott volt osztályrészül. Ott egyfelől bátor, férfias fellépése, másfelül a benszülötekkel való emberséges bánásmódja által annyira megnyerte a föld népét, hogy új Hannibalnak nevezték. Hihetetlen gyorsasággal szárazföldi és tengeri sereget toborzott össze s egy olyan támadó háborut kezdett Róma ellen, mely az utóbbit alapjában megremegtette. Eleinte ugyan Sulla katonái S. egyik hadvezérét megverték, ugy hogy S. Afrikába vonult vissza és Tingisben fészkelte meg magát (81), de a harcias hispaniai törzsek, első sorban a luzitánok visszahivták és serege, melyet egészen római módra gyakorolt be, olyan hatalmas lett, hogy sorra verte meg az ellene küldött vezéreket. Azonkivül külön hispaniai szenátust szervezett, Oscában (Huesca) görög és latin iskolát nyitott, ugy hogy Hispania azon az úton volt, hogy provinciából külön állammá fejlődjék. Rómában látták ezt és azért Pompejust (l. o.) küldötték S. ellen, akinek már nem sikerült, hogy a háboru szinhelyét Itáliába tegye által. 76. megkezdődött a támadó háboru: a tüzes Pompejus és tapasztalt Metellus közre fogták S.-t, aki hadvezéri lángeszével megállotta a versenyt. De mig ő Pompejust Lauronnál megverte, az ő legátusa Hirtulejus viszont Italicánál és Segoviánál szenvedett vereséget. Következett a Sucro melletti gyásznap, mely után a hispánok pillanatra elvesztették S.-ba vetett vak hitöket, s az utóbbi a védelmi szerepre szorult. Pompejust ugyan kétszer is visszaverte, de a rómaiak szilárdul megvetették lábukat Hispaniában és S.-nak csak a hegylakók guerilla-harca maradt, meg a remény, hogy a kalózok és Mithridates, akikkel titkon alkudozott, elvonják tőle a túlnyomó haderőt. De a szerencse elpártolt tőle, Pompejus díjat tűzött ki fejére és a római pénz eltántorította S. környezetének nagy részét. Végre is Perpenna, S. egyik alvezére, ki már régebben kétszinüen viselkedett, orgyilkosokat küldött ellene, s a jobb sorsra méltó S. 72. Heuscában elvérzett gyilkaik alatt.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir