Szedőgép,
Szedőgép, olyan gép, melyet a betüszedő munkájának gyorsítása vagy éppenséggel megtakarítása céljából konstruálnak. Már e század eleje óta (1812) foglalkoznak újabb meg újabb Sz.-ek szerkesztésével; egyik-másik be is vált immár a gyakorlatban, a legtöbbjük azonban drágasága és gyakran reparaturára szoruló volta miatt alig számíthat elterjedésre. Annyi bizonyos, hogy vannak már olyan Sz.-ek, amelyek lényegesen több szedést produkálnak, mint a kézi munkával dolgozó betüszedő, de idáig leginkább csak Amerikában és Angliában karolták föl őket. A Sz.-eket, a szerint hogy milyen a szerkezetöknek alapeszméje, öt csoportra oszthatjuk. Vannak olyan gépek, melyek 1. egyszerüen csak a szedő munkáját könnyítik, illetve gyorsítják; 2. tulajdonképeni betű-Sz.-ek; 3. olyanok, amelyek az előzően preparált kézirat után - legtöbbnyire a villamosság fölhasználásával - szinte automatikusan működnek; 4. matricákat sajtoló és 5. sorokat öntő gépek. Csaknem valamennyi Sz. azonban egyszersmind klaviaturás szerkezetü, vagyis olyan a szerkezete, hogy a betüjegyek vagy matricák egymás mellé sorozása billentyük megnyomása útján történik. A szedő munkáját könnyíteni célzó szerkezet a Lagermann svéd mérnöktől feltalált typotheter. Ennek tölcsér a fő alkotórésze, amelybe a szedő a szekrényből kivett betüket ejti. A gépnek egyedüli előnye az, hogy a szedő két kézzel dolgozhatik. A tölcsér alján rugók és fogócskák talpra állítják a betüt s tovább viszik a gyüjtőcsatornába, ahol hosszu sorokká alakul. E sorokat aztán a szedő kizáró készülék segítésével kizárja. A gép munkakképességének maximuma 4500 betű óránkint.
A tulajdonképeni betű-Sz.-eket már jókora számban konstruálták. Első ilyen gépeket e század negyvenes éveiben a pozsonyi Menk és a bajai Kliegl József szerkezstettek. Kliegl 10,000 forintnyi államsegélylyel dolgozott találmányán; gépe, mely most a nemzeti muzeum lomtárában hever, billentyüs szerkezetü. A billentyük megnyomására egy-egy betű kivált a tartóból és saját súlyánál fogva sorozódott rendeltetési helyére. Hasonló gépeket alkottak a dán Sörensen (1855) és a bécsi Prasche Ignác. Az utóbbiank gépénél a leeső betüt végnélküli, körben futó posztó ragadja magával s viszi rendeltetési helyére. Kövesdy Dániel a hetvenes években, ki légnyomással akarta gyorsítani a betű futását, továbbá a német Wentscher és Brasch, az edinburgi Fraser alkottak ugan Sz.-et, de valamennyi kényes, könnyen megromló szerkezetü volt s használatba alig került. Még a legelterjedettebbek az e fajta Sz.-ek között a Kastenbein- s a Thorne-féle. Mind a kettőnél csatornákban vannak egymás mellé helyezve a betük. A billentyü megnyomására egy másik csatornába, a gyüjtőbe kerülnek és sorokká alakulnak. E sorokat egy másik munkás megtördeli, vagyis bizonyos egyforma hosszuságura csinálja s a szók közé zárkákat oszt. Külön osztógéppel is ellátták ez utóbbi gépeket, amelyeka már nyomásban volt betüket visszarakják tartójukba. Mindez természetesen csak ugy érhető el, hogy a betük oldalán bevágások (szignaturák) vannak: minden betücsoportnál más. Az egyes betű addig tolódik az osztógép csatornájában hátrafelé, míg a szignaturájába beillő fogócskára nem akad, amely aztán megfogja s tova viszi. A londoni Hooker Sz.-énél (The Clowes) a mágnességet is fölhasználta, de gépe csupán olyan nyelvü szedéshez való, melyben kevés az ékezet meg a nagy betű, p. az angol. Legújabban egy olasz dominikánus, Calendoli talált föl Sz.-et. A gyakrabban előforduló szótagokat egybe öntötte s ennek segélyével igyekezett fokozni a szedésmennyiséget. Minthogy azonban találmányához új, külön öntésü betük szükségesek, bajosan sikerül azt elterjeszteni.
A preparált kézirat után dolgozó gépek újabb alkotások. Vorreiter és Müllendorff szerkesztették Berlinben az autotype-ot. Ehhez a kézirat az irógépek egy fajtáján készül, mely azonban nem betüket nyomtat a papirosra, hanem különböző formáju lyukacskákat vág belé. Mindenik lyukacska valamely betünek felel meg. Ezt az összelyukasztgatott papirost u. n. elektromos érintőkészülékbe teszik, ahol minden egyes lyukacska magnetizálódik. Áttéve a kéziratot a tulajdonképeni Sz.-be, az elektromos érintés folytán egymás után lökődnek ki a tartókból a betük és sorozódnak egymáshoz. Osztószerkezete is van e gépnek. Az autotype-ot még idáig nem hozták forgalomba újabb javítások miatt. Épp igy vannak a magyar Méray Horváth Károly és Rozár Kálmán a «villamos typograph»-jukkal, amelyet szintén irógéppel kombináltak. A matricákat sajtoló gépeknek is több fajtájuk van. Első közöttük a stereogróf, amelyet a vilnai Livcsák talált föl. Billentyürendszeres gép; a billentyük nyomogatására a gép hátulsó felén levő viaszlapba patricák (l. Betükölyü) nyomódnak és igy stereotipikus úton leönthető matrica (l. Betüodor) áll elő. A találmánynak azonban az a hiányossága, hogy az igy nyert lemezek betüi nem eléggé élesek, sőt sok esetben piszkosan egymásba olvadnak. Az amerikai Sloert (1867) és az orosz Timiringov (1872), a berlini Hagemann javítottak egyet- mást a stereográfon, abszolút eredményt azonban idáig nem értek el.
Leghasznavehetőbbeknek a sorokat öntő gépek bizonyultak. Az amerikai Westcott már 1876. bemutatott egy Sz.-et, amely betüket öntött s azokat sorokká egyesítette. Találmánya azonban nem volt eléggé praktikus. Később egy német származásu órás, Mergent talált föl Cincinnatiban olyan gépet, mely a Sz.-ek problemáját ugy látszik végérvényesen megoldotta. Gépét linotype-nek (l. 1. ábra) keresztelte. Ez a gép nem szed betüket, hanem matricákat soroz egymás mellé s ha azok sorrá alakultak, ékforma acélrúgókkal kizárja őket. Kizárás után az öntőszerkezet elé kerül a sor, ahol a betüöntéshez hasonló módon leöntődik és betümagasságra igazítódik. Öntés után a matricasort, amiből a kizáró részletek önmaguktól eltávolodnak, emeltyü ragadja meg, s fölemelve a gép felső részén lévő osztószerkezetnek adja át. Itten kiemelkedésekkel ellátott forgótengelyen csúsznak végig a bevágásos matricák mindaddig, míg a megfelelő kiemelkedésbe nem akadnak, amikor aztán a forgótengely alatt levő tartójukba esnek. A gépet mótor működteti, a szedés billentyüzve történik. Ha a szerződő a sort végigbillentyüzte, csak a jobb keze felől levő emeltyüt kell megnyomnia, hogy a kizáró-, öntő- és osztó-szerkeezt működésbe jöjjön. A linotypeből Angliában és Amerikában több mint ezer van használatban. Óránkint 8-10,000 betüt szedhetnek vele.
1. ábra. Linotype.
Hasonló hozzá, ámbár sokkalta egyszerübb szerkezetü nála a Rogers J. R. és Bright F. E.-től föltalált typograph (l. 2. ábra), amely főbb részeiben föl- és alá emelhető, drótszálakkal átvont keretből, klaviaturából, öntőformából, olvasztó tégelyből s egy a kizárást eszközlő s lengő forgótengelyből áll. A keret minden egyes drótszálának felső végére matricák függesztvék, amelyeknek összes száma 6-700. A billentyük megnyomására egy-egy matrica csúszik saját súlyánál fogva a drót alsó végén levő gyüjtőhelyre, a nélkül azonban, hogy a drótról leválnék. Ennek megtörténte után gyors egymásutánban automatikusan esik emg a matricasor kizárása, leöntése s a nyomásra kész öntött sornak kilökése. A matricasor leöntése után a szedő a rámát forgattyu segélyével fölemeli, mire a matricák maguktól visszacsúsznak a helyükre. Téves elosztódásról szó sem lehet, mert drótjukat a matricák soha sem hagyják el. Egy-egy nyomásra tökéletesen kész sornak elkészülte csak néhány másodpercet vesz igénybe. A typographon dolgozó szedő 3-5-szörte annyi szedést képes ugyanazon idő alatt előállítani, mint a kézzel a betüket egymás mellé rakó betüszedő. Az öntőminta és a matricák kicserélésével, éppen ugy mint a linotypenél, különféle nagyságu és fajtáju betük szedhetők e gépen. A gép körüli munkát egyetlen egy szedő elvégezheti, mert a billentyük nyomogatásán kívűl minden automatikusan történik. A gép működtetéséhez egy nyolcad lóerő szükséges. A typographot a berlini Ludwig Loewe & Comp. cég újabban már a magyar nyelvü szedéshez is alkalmazhatóan készíti. Ára is fele akkora mint a linotypeé (5000 márka, míg az utóbbié 10,000).
2. ábra. Typograph.
A harmdik és legújabb soröntő gép a Scudder W. S.-től Brooklynban föltalált monolien (l. 3. ábra). Munkaképessége körülbelül annyi, mint az előbb említett kettőé. Ára a typographéval egyforma. Kezeléséhez hasonlóan egy ember szükséges. A szedő a 96 billentyűből álló klaviaturán dolgozik s csengetyühang figyelmezteti őt a kizárásra, a mit a jobb oldalán levő emeltyü megnyomásával eszközöl. A matricasor leöntése ugy történik, mint a linotype-nél; a kizáró rúgócskák is olyanok. Matricatartója azonban lényegesen különbözik mind a linotypétől, mind a typograpétól. Nyolc sorozat fémrudacskából áll ez, amelyek mindegyikének keskenyebb felére tizenkét-tizenkét különböző betüt mutató matrica van mélyen belevésve. A fémrudacskákon, a matricák mögött még hornyok is vannak, felső végük pedig kampós. E kampóknál fogva lógnak a rudacskák a monoline belsejében. Ha a szedő a billentyük valamelyikét megnyomja, az azzal összeköttetésben levő matricatartó kikapcsolódik s a matricaszekrény valamelyik csatornáján át arra a lapra csúszik le, amelyen a sorok előállítása történik. Ugyanakkor egy kicsiny acélszögecs is előugrik, s a matricatartó megfelelő hornyába kapaszkodva, azt a kellő helyzetbe igazítja. Leöntés után a matricatartókat acéltolókák segítik vissza a helyükre. A monolinet Ausztria-Magyarország és a Balán-államok nyomdái számára a steryri fegyvergyárban csinálják.
Megemlítendő itt még a Lanston Monotype gépje, amely nagyjában véve megegyezik az előbb melített sorokat öntő gépekkel, csakhogy a sorok helyett minden egyes betüt külön önt. A kézzel korrigálhatás előnye mellett azonban megvan az a hátránya, hogy az öntött betük képe nem tiszta, hanem vastag és elmosódott. A hibák kijavítása az öntött sorokon természetesen csak az illető sor újraszedésével végezhető. Ez a művelet azonban alig vesz több időt igénybe, mint a mostani korrigálási módszer, midőn a szedő hegyes árral vagy pincettával húzza ki a hibás betüt. A többi szedőgépnek a szedését, p. a Thorne- és Kastenbein-féléét is árral vagy pincettával korrigálják.
3. ábra. Monoline.
A szdőgépek az európai kontinensen - dacára a tengerentúli országokban való nagy elterjedettségüknek - még nagyon ritkák. hazánkban idáig mindössze a Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság az, amely kisérleteket tett a szedőgépek magyar nyelvü szedéshez való használatával. A Lagermann typotheterjével pórbálkozott meg nehány esztendeje, de ennek szerkezete nagyon kényesnek bizonyulván, újabban a typographot szándékozik nyomdájában alaklmazni. A Sz.-ek különböző alakjainak részletesebb ismertetését v. ö. a Magyar Nyomdászat 1888-97-iki évfolyamaiban (Budapest, szerkeszti és kiadja Pusztai Ferenc) és egyéb szakfolyóiratokban.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
